Shane's Den

Mi történik akkor, mikor egy újság legkedvesebb olvasói nem olvassák tovább a lapot?

Mi lesz olyankor, mikor a kedvenc filmünk végén a főszereplő meghal?

Mit teszünk olyankor, mikor a kedvenc sportolónk bejelenti, hogy visszavónul?

Semmi. Az élet megy tovább. Mi csak annyit tehetünk, hogy lezárjuk magunkban. Persze előttünk a lehetőség, hogy a régi újságokat még párszor átlapozzuk, vagy hogy a filmet újra betegyük és végigizguljuk újra, az egészet. Még megnézhetjük azokat a meccseket, amikor azoknak a góloknak, annak a játéknak annyira örültünk. Átélhetjük úja azokat a szép pillanatokat, de már nem lesz persze ugyanaz, mint előtte.

Kerestem már sokszor az okot, hogy miért hagyjam abba a blogom. Arra is kerestem már okot, hogy miért folytassam. Az év eleje óta oly dédelgetett kis blogom most véget ér. A végső rúgást semmi különös nem adta meg, egyszerűen csak a változás. Az újság is változik, az olvasók is mások, a filmekből is készülnek újak, és a kedvenc sportolóinkat is újra megválasztjuk. Ennek a blognak volt rengeteg boldog, ám még több szomorú, és talán ha mondhatok ilyet megható bejegyzése. Sokak számára nyílván a 9 hónap alatt, míg írtam, letisztult, hogy főképp arra tartom ezt a blogot, hogy kiírjam magamból a sok szomorúságot, és idegességet, és szar dolgokat amik velem történtek. Persze olykor-olykor írtam boldog, és talán érdekes dolgokról is, azonban most ott tartok az úton, az életemben, hogy nem érzem eme blog létét tovább fontosnak. Akadtak kellemetlenségek, és akadtak kínos pillanatok mióta tavaly december 30.-án belefogtam az írásba. Akadt talán néhány hű olvasóm, és néhányan, akik megkedvelték a verseim. Nekik, és mindazoknak akik eddig olvasgatták a soraimat, a gondolataimat, azoknak köszönöm, és kérem, hogy ne haragudjanak, egyszerűen csak úgy érzem, ennek a fejezetnek most vége.

Igen vége. Ki tudja mit hoz a sors, talán lesz egyszer majd, valamikor a jövőben folytatás, és akkor majd biztosíthatlak titeket, szólok. (hisz azért olyan sokan nem vagytok!) Azonban most kifújt. Ennyi volt bennem, eddig bírták az ujjaim a klaviatúrát csapkodni alkalomról alkalomra.

Azonban mivel a blog talán legnagyobb erősége szerintem a verseim voltak, van egy "búcsúajándékom". Ez egy hosszabb történet lenne, de akadt nemrég egy négy soros vers részlet, ami megjelent itt, a címe Sodródás volt. Azt akkoriban többen dícsérték, és akkor elhatároztam, hogy nem is az eredeti verziót, hanem egy újraírt, továbbírt változatott majd itt megjelentettek. Ma ezt a verset megírtam. Szeretném veletek megosztani, és remélem mindenkinek nagyon tetszik majd, és boldogan olvasgatjátok.

Most búcsúzom tőletek, és tőled is kedves blogom, remélem néha-néha még pár ember idenéz, és azt mondja magában, jó volt ez a pár hónapot "nyomon olvasgatni"...

Vége...

Medred partjára sodort az élet,

Régóta fekszem itt, és a nap is két perce éled,

Ajkam fáradt szirtjei a szótalanság mossa,

Némaság, és gondolatok hada ostromolja,

 

Kimondatlan szavak hulláma mossa a partot,

Kiforratlan érzések kavicsán érik el a strandot,

A nap első sugarai arcomat érik szelíden,

Megfáradt szemem a horizonton pihen,

 

Fura ez a pillant, mikor a sós könny az arcomon marad,

Megszárítja a nap sugara és az érzés lassan elapad,

Kietlenül fekszik a part a víz előtt,

Mikor a szél szava súgja, a vége eljött,

 

Mert bár egymagamban ülök itt a homokban,

Emlékeimen merengek és mosolygok titokban,

Megannyi csodás pillanat, nevetés és ámulat,

Végtelen perc boldogság, el nem múló bódulat,

 

De persze a magányos és sötét percek is felderengnek,

Szívemben az érzések, lelkemben a kételyek megdermednek,

Tőlem nem messze a magányos szírt hívogat,

Elfelejtett szírének szava a ködös távolba csalogat,

 

Délibábként suhan át előttem a megrakott asztal összetört képe,

A lekésett vonat, és az íztelen csók sötét fényképe,

Aztán leül mellém a vándor, és megkínál borából,

Íze már nem a régi, mégis finom egy baráttól,

 

Ahogy itt ülök és lassan mind körbevesznek,

Barátok, rokonok, társak és régi nagy szerelmek,

Engem mégse most a ropogó tűz, bájos mosolyok hada hívogat,

Hanem a sötét tenger, s hogy felfedezzem újra magamat,

 

Sodródok az árral, s a holnap szele feszíti meg az árbocot,

Remegő kezem óvatosan folytja el a pislákoló kanócot,

Kitárt karokkal várom most az álmok földjét,

S ízlelem a tegnapok sós búcsú könnyét…

 

Ezen a számon borultam ki kedden

 

Crossroads, azaz keresztútak.. Fura, hogy mostanság mik történnek velem. Már 2 hete dolgzom. Szeretek bejárni, új emberekkel megismerkedni, új kihívásokba vágni. De még nagyon az elején vagyok az egésznek, és hát a gyakorlati munka nem is arról szól, hogy a legizgalmasabb és legnagyobb felelőséggel járó munkákat te kapod. Sebaj. Tudom, hogy annak is eljön az ideje. Ha addig exel táblákat kell töltögetnem, akkor az sem zavar.

Buli fronton azonban más a pálya. Egyszerűen kikészülök minden egyes bulitól. A folytonos probléma, hogy ki hova akar menni, ki milyen zenét szeret, és sorolhatnám. Annyira fel tudom magam ezen húzni. Amikor jobbra-balra telefonálsz, emailezel, utánajársz dolgoknak, és akkor olyan hülyeségeken össze tudunk veszni, hogy most milyen a zene. Vagy hogy hova megyünk. Bár talán ez a két dolog szorosan összefügg. De a legdurvább talán, amikor valaki azt mondja, hogy fáradt, és ezért nem tud eljönni a barátja szülinapjára felköszönteni. Sőt, a másik barátjának névnapja van, és azt is semmibe veszi. Mert fáradt! Arról már ne is szóljunk, hogy a barátnője pedig azért nem tud eljönni egyedül, mert akkor nem tud hogy hazamenni!! Szét tudnék robbani az ilyen ......... faszságotól! Akkor menjenek bulizni azzal, akivel akarnak! Engem meg hagyjanak békén! Nem először játszák el ezt. Az olyan barátok, akikkel te keresed a kapcsolatot, megkönnyíted a dolgát, hogy tudjon találkozni veled, de ő mégis csak magára gondol, az egy önző fasz és azzal neked semmi dolgod. Van nekem elég bajom azon aggódni, hogy most ki hova akar menni, ki meddig marad, és ki hogy érzi magát.

Vagy egyszerűen leszarom az egészet, és nem érdekel ki hogy érzi magát, ki milyen zenét szeret. Csak hát sajnos elég nehéz úgy jól érezni magad, hogy majdnem mindenki pofákat vág, lebasz téged, hogy miért ide jöttünk, miért nem megyünk máshova. Miért ezt isszuk, miért nem azt.. Buliról bulira nem tudom magam jól érezni az ilyen faszságok miatt. Nem tudom kizárni.

Én ezt az egészet így látom, és eléggé zavar mostanában. Sajnos tenni ellene nagyon nem tudok mit. Talán már nem is akarok. Csak ilyenkor is felmerül bennem, hogy milyen jó lenne, ha lenne barátnőm, akivel úgyazt szeretjük, úgyanúgy elvagyunk, és buli után leszarnám, hogy ki hogy érezte magát, mikor a 3. menetet toljuk..

A címben említett dátum van ma. Az iroda még üres, mikor beérek. Megnyugszom, hogy ma is én vagyok az első. Akárcsak mióta itt dolgozom, azaz kb 8 napja, majdnem mindig én voltam az első az osztályomon. Ez nem valami verseny, vagy túlbuzgóság bennem, de mivel gyakorlaton vagyok, lehet nem kéne késnem. Legalább az elején legyek pontos. Ahogy beérek az asztalomhoz lépek, lassan ülök le. A zene még a füllemben, de már a metrón se nagyon figyeltem rá. 9 óra, és arra gondolok, hogy még 50 perc.. A kezem automatikusan kapcsolja be a gépet, és szinte öntudatlanul szedem ki a füllemből a füllhallgatót. Igen, ma van a nap, és nagyon furán érzem magam. Szomorú vagyok. Utálom, és imádom a búcsúzásokat. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy valamit kiszakítanak belőle. Eleve utálok bármit is elveszíteni, vagy abbahagyni ami jó, ami kedves számomra. A többiek lassan elkezdenek szállingózni, és jönnek a mailek, hogy ki mennyit késik. Szerencsére mindkét főnök csak 10 után várható, ezért úgy döntök, a gépies "helló"-k és "jó reggelt"-ek után még jó darabig nem vágok bele a munkába. Csak ülök ott, mint egy szellem. Főleg ilyenkor reggel nem nagyon szólnak hozzám, és még mindenki csak egy gondolat körül forog, és ez a konyhai kávéfőző. A percek lassan folynak, és eljön a 9:50. Egy repülőgép épp most fut ki a pályára, és száll fel. Zürichbe megy, és onnan majd Lisszabonba.

Nem bírom tovább, az egyik lány betesz egy számot, ami arról szól, hogy el kell menni. Ekkora lepődöm meg igazán: Egy könnycsepp végigfolyik az arcomon.. Furcsa egy búcsú. Jó útat!

Tudom, hogy hülyeség, és nem is vagyok szerelmes. Inkább csak azt érzem, hogy megint ott végződött az egész, ahol a többi is. Csalódott vagyok..

Húúú, annyi mindent történt és történik most is épp.. Az elmúlt egy hétben a szüleim nem voltak itthon ezért majdnem minden nap vendégeim voltak. Igazából minden nap, amikor itthon voltam. De volt egy nap buli itt, egy nap meg én mentem máshova házibulizni.

Ez rengeteg gondolatot és érzést keltett bennem, de most inkább csak arról szeretnék írni, amit most, háromnegyed 2-kor érzek 1 hét után: Nálam gyakran van az az érzés, hogy ha külföldön vagy bárhol nyaralok, hogy utána mikor hazajövök minden olyan szürke, és nehéz visszarázódni a hétköznapokba. Azt hiszem ezt érzem most is, csak hát éppen most nem én térek haza külföldről. Az, hogy kaptam egy hetet, amikor úgy érezhettem, hogy a lakás az enyém, és hogy bármikor bárki átjöhetett hozzám felért egy nyaralással. Most kicsit szomorú vagyok, és próbálom felidézni azokat a napokat, amik mögöttem vannak. Előttem van a kép, hogy több FIFA kupát megnyerek a barátaim ellen (pedig nem vagyok az a túl szerencsés típus ilyesmiben). A győzelmek felett érzett büszkeségem elönt, és sodor tovább. Ott vagyok, mikor átjöttek páran, és együtt néztük a tűzijátékot a szemközti ház tetejéről, és közben erőltetten mindenki próbált valami vicceset mondani, és olykor sikerült is. Előttem van, mikor szerveztem egy házibulit, és együtt gitározunk, karaokezunk, vagy épp táncszönyegezünk.. Aztán persze előttem van, mikor átment egy másik házibuliba, és sok új, ám annál érdekesebb emberrel és legfőképp lánnyal ismerkedtem meg. Szinte látom, és vágyom rá, hogy a pár órája elmúlt főiskola beszélgetős parti érzését, amint a barátaiddal épp a "felnőtt" élet dolgait vesézgetve beszélgetünk újra átéljem.

És ami talán még fontosabb, előttem az az éjszaka, amit még nagyon sokáig nem felejtek el.. Azt hiszem azon az éjszakán megtanultam, hogy vannak álmok, amikben tudni kell hinni, amik talán egyszer valósággá válhatnak. Arra gondolok, hogy milyen szép volt, és mennyire kellemes. Elhinni, hogy nem álmodom, és mégis úgy ébredni, hogy nem érzem magam kellemetlenül. Remélem az ilyen álmok visszatérnek..

Persze most a hét lezártával bánhatnám, hogy sokat költöttem, vagy hogy a házibulim után a bulit abszolút nem tudtam élvezni, vagy hogy sokat kellett takarítanom akár a héten, akár csak ma este, de mi értelme lenne a rossz dolgokon merengeni? Én inkább arra az éjszakára gondolok, és arra hogy milyen jó is volt ez a hét, mennyit nevettem, mennyit dolgot csináltam, és legfőképp arra, hogy a barátaimmal voltam.

Most fogom magam, felülök a buszra, és holnap hazamegyek, vége a nyaralásnak...

Medred partjára sodort az élet,

Régóta fekszem itt, és a nap is két perce éled,

Ajkam fáradt szirtjei a szótalanság mossa,

Némaság, és gondolatok hada ostromolja.

 

Történt, hogy a lezáratlan ügy az lezárult, szal azt felejtsük el. Úgyanis egy kedves barátom szavai hallatán rádöbbentem, hogy valóban semmi értelme futni olyan nő után, aki nem vesz észre, vagy nem értékeli, amit érte teszek.

Persze a történet folytatódik, és ismét egy név a falon. Ismét fellángolt a lelkesedés, ismét majdnem elhittem, hogy találkoztam egy olyan lánnyal, aki észrevesz! Tévedés!!! Voltam a hétvégén Miskolcon, úgyanis friss ismerősöm ott lakik. A viselkedésére én nem is akarok kifogásokat keresni, mert teljesen fölösleges. A lényeg, hogy egy szórakozóhelyen találkoztunk és eléggé összemelegedtünk, de nem túl komolyan. Majd sok sms, egy háromnegyed órás tali, majd egy meghívás Miskolcra. Mikor megérkezem a 2 órás vonat út után, közli, hogy 6-kor indult tegnap haza, és igen, hajnalban. Tök másnapos, és fáradt. Hurrá! Van ilyen? Na persze megint én vagyok a megértő, és biztatom, hogy pihenjünk és közben dumáljunk nála. De persze ő beszélgetés közben simán tud msn-ezni.. Aztán egy egész kellemes késő délután után, amit fürdőben töltöttünk és városnézéssel koronáztunk, vacsira már nincs elég erő, helyette jön a májkéremes kenyér uborkával. Oké, nem azt mondom, hogy néha nem lehet ilyet enni, de akkor előtte ne hangsúlyozd 100x, hogy te milyen jól főzöl.. OKé?  És az este a csúcs. A lány, aki kétszer is elhajol egy csók elől, a lány, aki kéri, hogy öleld meg, de utána elhúzodik, és a lány, aki együtt is akar veled aludni, meg nem is. Hisz ő nem tudja.. Tudod mit, ez unalmas!!!!! Nem is kell..

Most lelépnek a szülők otthonról, és én élvezni fogom. Nem fogok ilyen éretlen kis buta lányokkal elbaszni a kedvem. Csalódtam? Igen, de kit érdekel? Már megszoktam..

Kíváncsi lennék a barátaim eme cím olvasattán mire is gondolnak. Illetve kire.. Mert hát nyílván megint egy lány, megint a múltból. Múlt...

Ma több órát voltam egy lánnyal, akinek szépségébe nem olyan rég voltam szerelmes, és úgy érzem, hogy még mindig nem tudok lemondani arról, hogy legyen köztünk valami. Annyira bájos.. Igen, ismét a bájos szó, de ez a legmegfelelőbb. Elmondta, hogy mi a baj velem, és meg is tudom érteni: Én inkább olyan férj típus vagyok, és a csajok a rosszfiúkra buknak. Ezzel nagyon is egyetértek, ezért most ha nem is rosszfiúvá akarok vállni, de kicsit változni akarok. Kezdésképp kimondom majd, amit gondolok, és neki is megmondom a frankót.. :)

A tegnapi buliról pedig csak két mondatot szeretnék idézni:

"Szia, szeretlek! Megadod a számod? " (by G)

"Szia, szereted az izmos pasikat? Igen? Jó, arra láttam egyet..." (by Shane)

Najó, azt hiszem ma kicsit hatással volt még rám a tegnap hajnali lelkizés buli után. Be kell valljam, hogy néha tényleg azt érzem, hogy sok dologból kimaradok, mert nincs senkim. Ez alapból szemétség a sorstól ,mert nem elég, hogy nincs kivel huncutkodni, de még a hiányával járó hátrányokat is el kell tűrni. Sokat rágódtam ma kondi közben, és arra jutottam, hogy okéé, ez volt a szar nap, és akkor most megint bele kell kicsit kapaszkodni a remény fa ágaiba és fel kell húzni magunkat jó magasra.

Tehát kicsit beindítottam a netes ismerkedésemet, amit nem is írtam eddig. Feljelentkeztem 1-2 oldalra, ahol az emberek társat keresnek maguknak, és kb. 4-5 napja levelezgetek intenzíven egy tök aranyos fiatal csajjal. Eddig minden jól alakul, és ma megkérdeztem, hogy nem lenne-e kedve találkozni is valamikor. Remélem összejön és jövőhéten felhajthatok egy randit. Illetve akadt még egy lány, akiről még Prága kapcsán beszéltem. Ő Ági, és neki is írt ma este, mert úgy vettem észre, hogy végre hazajött Londonból. Annyira helyes a képeken. Eszembe jutatja azt a bejegyzésemet, aminek az volt a címe, hogy a Szépség Szerelme. KOmolyan, a lány egyszerűen hibátlan. Remélem vele is összejön egy randi, és akkor tartalmas hétnek nézek elébe. Mindezt talán azért is teszem most ekkora hévvel, mert úgy érzem végképp elúszik annak a reménye, hogy a barátaimmal mehessek jövő héten nyaralni. Ez lesz a 2. év, amikor számomra elmarad a közös nyaralás, pedig tavaly is nagyon hiányzott már. Idén elég szarok voltak a körülmények, de be kell, hogy valljam, hogy azt gondolom azért ezt másképp is meg lehetett volna szervezni. Holnap még futok egy kört az utazási irodákban, de félek, hogy egyedül nincs túl sok esélyem pont hozzájuk közel valami last minute-es szállást találnom.

Ha pedig a jövő hét úgy tellik, hogy én itthon, ők pedig nyaralnak, hát nem leszek rest minnél többet randizni, bulizni, és ami a legfontosabb nevetni és jól érezni magam..

Na jóéjt!

Milyen is a világ, amit már oly sokszor elképzeltem? Hát nem ilyen.. Ebben a mai világban akkor érezheted csak jól magad, ha van barátnőd! Ebben a világban azok, akik egyedül vannak, azok szomorúak, elfojtott érzéseik vannak, vágyakoznak, és rossz esetben magukat sajnáltatják. Ebben a világban azok, akik magányosak, és pártalanul lézengenek, azoknak nem jut ki annyi öröm, mint akik már egymásra találtak. Azok nem mennek nyaralni, azok nem tudnak mozizni, és a legrosszabb, azok nem tudnak úgy felébredni, hogy valaki az arcukba mosolyogjon. Azok nem tudják elmondani senkinek, ha valami bántja őket. Ha otthon nem kapják meg azt a szeretet, amit meg kéne, hogy kapjanak. Bennük felhalmozódnak a rossz érzések, a keserűségek, és ha ennek nem találnak kiútat, és magukban folytják el, az csak rontja a helyzetet. Egyik nap majd azon kapják magukat, hogy levegőért kapkodnak, de már nem lesznek képesek kiúszni a partra.

Nem mondom, hogy ebben a világban én AZOK közé tartozom, de nem olyan vastag a válaszvonal köztünk..

Épp egy Bed Beach buli után...  azt gondoltam írnom kell...

Nem egy megszokott hely tőlem, az biztos. Egy barátom ma szakított végleg a barátnőjével, és úgy gondoltam baráti kötelességem, hogy ha tudom, legalább pár órára elvónjam a gondolatait arról, h most szar neki. Remélem sikerült. Azt gondoltam, ha ennek az az ára, hogy egyszer nekem is el kell mennem a Hajógyári szigetre, akkor hajrá. Be kell, hogy valljam, amint beléptünk egy kedves barátom szavai csengtek fel a füllembe: "olyan a hely számomra, mint Siófok.." Tényleg van benne valami. El tudom képzelni, amint pezseg ott az élet. De azért teljesen nem volt alaptalan a gyanúm, hogy azért a sznobság armani ingeben, és gucci napszemüvegben azért letette már ott lábnyomát. De alkalmadtán már kevésbé fogok idegenkedni a helytől.

A hétvégét viszont nem Budapesten töltöttem, hanem Tiszalökön. Ez egy aranyos kis "üdülőfalu" Miskolc és Nyíregyháza közelében, ahol a csapat egyik tagjának a szülei nemrég vettek egy kis telket. Egész hangulatos kis házikóval, meg 3 kocsinak elegendő parkolóhellyel. Jó kis hétvége volt, mert a lánynak pénteken szülinapja volt. Így pénteken azt ünnepeltük, majd szombaton egy kellemes pörkölt után sikerült kellően megrészegülve a helyi krimóban egy jót buliznunk. Igaz én kicsit megfásultam miután kitáncoltam magamból a piát, azonban a sok részeg emlék társaimról mindenért kárpótolt. Nem beszélve a szomszédról, aki behajtó és rock énekes is volt egyben, valamint Colin barátomról, aki részegen azt hitte, mi hagytunk hátra piákat, és állandóan megjelent a semmiből teli kézzel.

Viszont volt az útnak egy másik része is, méghozzá az autópályán való vezetés. Életemben 3x tettem meg ekkora útat, és vezettem autópályán. Odafelé még semmi nem volt, egész kultúráltan levezetünk, én követtem az előttem haladó GPS-szel felszerelt Leon-t. Még élveztük is néha, hogy kicsit gyorsabban mentünk, és király módon előztünk. Azonban hazafelé a pályán elkapott minket egy olyan vihar, hogy halálfélelem lett úrrá rajtam és a kocsi többi utasán is. De így volt ez a másik kocsiban is, mint utólag kiderült. Rettenetes volt. Kezdődött azzal, hogy a szemerkélő esőt a kocsi ablaktisztító lapátja alig vitte, majd 1 perccel később, mire hála Istennek a lapátok elkezdtek rendesen törölni, olyan esőbe keveredtünk, hogy 130-ról 60-ra lassúlt a forgalom, mert mindenki csak addig látott, ameddig a kocsija orra volt. A lábam görcsölt, ahogy a pedálokra ráfeszültem. A figyelmem 100% volt, és tudtam, ha hibázok az nem csak a saját, de utasaim életébe is kerülhet. Nem engedhettem meg, hogy valamit rosszul csináljak. Büszke voltam magamra, amikor 6-7 perc után végre kikeveredtünk a viharból, és végre ismét tisztultak a látóviszonyok, hogy ennyire jól végig tudtam csinálni, valamint, hogy közvetlen az esett után a saját kocsimban is, valamint a felvezető kocsiban is egy sms-sel sikerült egy kicsit a feszültség feloldanom viccelődéssel.

Az egész hétvége, ahogy láttam, amint barátaim a barátnőjüket csókolgatják, és ölelgetik, valamint az esőben folytatott küzdelem a életért, és a barátom esete a barátnőjével azt mondja számomra, hogy élnem kell az életem, és találnom kell valakit, aki megfogja néha az én kezem is, mert úgy érezem néha, hogy a mindennapok nagyon gyorsan múlnak...

Tegnap este egy régi ismerősömmel beszélgettem, és szóba jött, hogy nekem anno voltak düh rohamaim. Tudom, ez elég furán hangozhat, de nem tudom másképp megfogalmazni. Olyan érzés, hogy ülsz, és egyre ingerültebb vagy pedig semmi sem ad erre okot. Nagyon félelmetes érzés volt anno, hogy úgy éreztem magam, mint valami regényben.. Mintha Mr. Hyde ki akarna törni. Vagy mintha Hulk bennem élne. Csak a dühöt éreztem. Emlékszem egyszer épp a mellékhelységben tartozkodtam, és elfogott az érzés, hogy dühös vagyok. Egyre csak ingerelte ez az érzés saját magát, míg a végén már bármire gondoltam csak szét akartam tépni, el akartam pusztítani. Nagyon ijesztő volt. De mostanában nem érzem ezt. Arra is gondoltam már, hogy a serdülő kori magas vérnyomásom játszhatott meghatározó szerepet ezeknél a "rohamoknál". Ki tudja?

Aztán ma olvasom egy videás hirdetés végén, hogy az elfojtott düh a legfőbb okozója a különböző dagganatos megbetegedéseknek. Ez azért elgondolkodtatott. Mindenkit érnek különböző ingerek nap mint nap és nem hiszem, hogy az emberek több, mint 20% képes a teljes haragját, vagy dühét levezetni. Sokan lenyelik a mérgüket pont azért, hogy továbbra is emberként viselkedjenek. Velem is sokszor megesik néha, hogy itthon a családom kibillent az "egyensúlyból".. Az esetek nagyobb részében (de sajna nem minden esetben) képes vagyok lenyelni az őszinte véleményem a különböző érthetetlen hülyeségekre, és képes vagyok aránylag nyugodt maradni. Bár mostanában egyre kevésbé. Tehát ha nem akarok 30 évesen rákos beteg lenni, akkor kezdjek el lakást keresni? :) Ez azért talán nem is annyira vicces...

Ma hallottam a Gyilkos Elmék c. sorozatban:

"Fairy tales do not tell children that dragons exist. Children already know that. Fairy tales tell children that dragons can be killed." (G.K. Chesterton)

Az én fordításomban:

"A mesék nem azt mondják el a gyerekeknek, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják azt. A mesék elmondják a gyerekeknek, hogy a sárkányokat meg lehet ölni."

Nekem nagyont tetszik ez az idézet. Számomra azt jelenti, hogy már kiskorunkban tudunk félni bármmitől. De igazán attól válhatunk felnőtté, ha képesek leszünk szembe nézni a félelmeinkkel.

Nincs különösebb oka, hogy most ezt az idézetet ide másoltam, csupán annyi, hogy nagyon megtetszett..

Megfakult papír hever az asztal sarkán. A szél néha bele-bele kap a szélébe, és már-már lerepülne az asztalról, amikor egy kéz utána kap és maga elé veszi.. A kettétört ceruza félredobva hever az asztal lábánál, a toll tintája már kiszáradt rég. A szoba levegőjét megtölti a levegő, és lassan a por is kicsit felcsap, amint ismét elkezdek írni. Igen, ismét itt, és ismét napokkal, tapasztalatokkal, gondolatokkal vagyok öregebb. Persze semmi komoly nem történt leszámítva, hogy megvan az újabb OKJ, hogy vége az iskolai évnek, hogy van gyakorlati helyem, és a diploma megírása után már csak az államvizsga van hátra... Az se igazán fontos, hogy vagy 100 bulin ismét túl vagyok. Történt valami? Gondolkodtam a blog bezárásán is. Csöppet lehet megfásult a vér az ereimben, mert mostanában nem nagyon vitt rá a kedv, hogy írjak. De ezzel nem csak én vagyok így. Olvasgatok mások blogjaiban is, és azt tapasztalom, hogy az emberekenek nyáron nincs miről írniuk. Meg nem is csak a nyár. De fáradt vagyok néha, és lusta is, hogy leírjam, hogy a VOLT fesztiválon mennyire részeg voltam, hogy csajoknak mutgattam az izmaimat, vagy hogy a vándor hazatért. Azokról az MSN-es vad éjszakákról már nem is szólva.. Ezeket mostanában inkább csak átélem. Nem tudom mi van velem. Láttam múlt héten egy hullócsillagot, és tudtam mit akarok, és kívántam is természetesen. Nem írhatom le a kívánságot, mert úgy tartják, akkor nem történik meg, de még nem történt meg. Meg ha bekövetkezik, azt úgyis mindenki tudni fogja.

Miről írjak? Nyár van, a napjaim többsége azzal telik, hogy várom az esti bulikat. A hátralévő időt vagy azzal töltöm, hogy játszom faterommal, mint mostanság számítógépen, vagy nézem a tv-t. Ritkán, jobb napokon összejön egy VOLT Sopronban, vagy egy kevésbé élvezetes Siófok, amikor a Balaton parton fetrengve bámulom a sok gyönyörű magyar lányt "alig ruhában". Elmerengtem egyik nap, hogy kéne már valami vad dolog az életembe. És nem arra gondolok, hogy oroszlánok közé ugrok vérrel bekent ruhában, hanem a jól ismert SZERELEM! Tudom, sokat nyávogok érte, de én már csak ilyen kis érzelmes romantikus hős szerelmes vagyok. Amikor voltam Prágában találkoztam egy lánnyal a buszon, aki nagyon tetszett. Valamelyik nap írtam neki egy mailt, hogy mi van vele, és nincs e kedve egy talihoz dumálni egyet. Nagyon meglepett, hogy a lány már másnap válaszolt, és tök kis kedves volt. Sajna most nincs egy ideig Magyarországon, de azt írta, ha hazajön benne van. Ki tudja? Vicces volt, hogy mikor ezen gondolkodtam, hogy tényleg milyen bájos is volt a lány, és jó lenne talizni vele, akkor már olyasmik futottak át az agyamon, hogy de ha összejövünk, akkor nem emlékszem, hogy milyen volt a cicije. Vajon milyen lenne a szex? És vajon hogy állna a hülyeségeimhez? Jót mosolyogtam rajta, hogy még a tali is kérdéses, de én fejben már lesakkoztam a dolgot, hogy milyen lenne szerelmesnek lenni bele. Arra jöttem rá, hogy én olyan vagyok, hogy könnyen szerelmebe tudok esni a szépségbe. Ez alatt azt értem, hogy ha valakinek van egyfajta bája, vagy simán csak szép, akkor én könnyen el tudom képzelni, hogy beleszeretek. Érdekes. Ez már biztos egyfajta elvónási tűnet.

Ex-ek!

Találkoztam most velük is. Vicces volt. Akivel legutóbb voltam, vele dvdztem egyet, és vicces, hogy azóta a wiw lapján az alapértelmezett kép a filmból egy jellegzetes jelenet. Aki előtte volt hosszabb ideig, vele is találkoztam a napokban. Beugrott 1 órára dumálni, és engem enyhén megdöbbentett. Közölte, hogy én nagy mummus vagyok számára még mindig, és hogy félt átjönni. Nehéz volt leplezni a büszkeségem. Csak akkor miért szakítottál velem? Pfff... Aztán amit erre a kérdésre válaszolt, az is vicces volt. Mostani érett fejével kigondolt valamit, és azt hiszi, hogy akkor ugyanez volt az indok. Nem az, hogy hiába volt idősebb nálam, érzelmileg sokkal érettebb voltam nála, és ő még nem állt készen egy KOMOLY kapcsolatra... Erre sem jöttem lázba, nemhogy a nagy ex szerelemmel folytatott fagyizástól. Csak nevetni tudtam rajta, amint azt mesélte, hogy a pasijával már szakított, de tegnap is egész nap együtt voltak. Nevetséges, hogy még ő mondogatta nekem, hogy szakítás után ne mondogassak neki kedves dolgokat, meg ne hozzam fel mindig a múltat, aztán ő meg most képtelen kimondani, hogy na hellooo....

Örülök, hogy ezekből mind csak tanultam, és tudom, hogy én másképp kezelném a helyzeteket. Ki tudja, lehet a következő ex-em majd gyüllőlni fog, mert annyira nem tud majd indokot miért dobjon ki. :) Persze vele is azért fogok összejönni, mert beleszeretek a szépségébe...

A következő történetben a személyek valamint az helyszínek csak kitaláltak, bármilyen hasonlóság, vagy egyezés csak a véletlen műve.

Vegyük a szereplőket: Egy normális pár, semmi paranormális nincs bennük, vagyis egy fiú és egy lány. Kapcsolatuk nem hosszabb 1 évnél, és szerelmesek.

A történet: A lány pasija egyik szombati estét a barátjával tölti, mikoris a lány elhatározza, hogy mivel szombat van, ő nem fog otthon üldögélni, hanem rég nem látott barátaival fog egy estére végre kimozdulni, és barátnőivel elugrik bulizni egyet.

A lány sokáig örlődik barátai társaságában, hogy elmondja-e barátjának és végül egy sms-ben közli, hogy ő bizony ma nem otthon fog ülni, és a tv-t bambulni, hanem több hónap után végre bulizik egyet. A fiú válasza minderre felfoghatatlan: Nem ez volt megbeszélve, és eléggé bántja a dolog, de azért jó bulit kíván. (utálom az ilyet, akkor miért kell visszaírnod, meg mi az, hogy nem ez volt megbeszélve? akkor most mindent meg kell beszélni? - a szerk.) Ezután a lány kicsit kiborul, ám ír még egy sms-t, amiben BOCSÁNATOT kér, és megírja, hogy nagyon fog neki hiányzoni a férfiállatja. A fiú persze nem reagál, csak később, amikor női főszereplőnk már a buliban tombol barátnéival. A válasz sértő, úgyanis az áll benne, hogy ő már ittas, és hogy nem igazán érdekli mi van a lánnyal, valamint érezhetően továbbra is meg van sértődve, hogy nem ezt beszélték meg.  A fiú nagyon féltékenynek tűnik, pedig több évvel idősebb a lánynál. A lány persze kiborul, sír, otthagyja barátait, és nagyon zavarja a dolog, ráadásul neki van lelkiismeretfurdalása. Egy nagyon kedves jóbarátja az éjszaka közepén érte megy, és elviszi kocsival, és közben vígasztalja.

A vígasz körülbelül így hangzott:

Érthető a férfiaknál a féltékenység. Sőt valahol még jó dolog is, hogy a hímek ezzel fejezik ki ragaszkódásukat a nőstényekhez. (ezt persze csak viccesen én írom így ;) - a szerk.) Azonban meg kell tanulni kezelni a féltékenységet. A féltékenység oka a bizalom hiánya. Egy kapcsolatban pedig az egyik legfontosabb a bizalom. Ha ez nincs meg, akkor csak az következhet be, hogy az egyik fél kisajátítja a másikat, miközben az észre se veszi, hogy már csak azt teszi, amit a párja mond neki. Ezt nem szabad. Ilyen esetben a legjobb megoldás szerintem, ha a férfival közöljük, hogy igaz, hogy mikor őt választottuk párunknak először a külső jegyei tetszettek meg számunkra, de tisztában kell lennie azzal, hogy a belső értékei miatt lettünk szerelmesek belé. És az ő belső értékei egyediek, és utánozhatatlanok. Az, hogy időnként megnéznek a lányok más pasikat, az azért van, mert természetes ösztön mindenkiben, hogy vonzódunk a esztétikailag szép, vagy helyes, esetleg valamiért számunkra vonzó egyénekhez. Ez nem azt jelenti, hogy meg fogjuk vele csalni vele társunkat. Sőt.. Ezek a vonzódások ébreszthetnek bennünk akár még vadabb szerelmet társunk íránt, hisz megmutatja, hogy miért is szeretjük őt igazán. Ha ezt képesek vagyunk mi férfiak megérteni, és megbízni a párunkban, akkor lehetünk majd igazán felnőttek egy kapcsolatban, és akkor fogják a nők végre felfogni, hogy elég idősek vagyunk már ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket..

Ameddig ez nincs meg, addig javaslom a zsebhokit, a képregényeket, és az álomvilágot. Ugyanis mindezek szükségesek ahhoz, hogy gyerekként viselkedhessünk. Ami nem baj, csak sajnos egyszer úgyis fel kell nőni..

Férfi tollal írva: két kimaradt esély. Most őszintén mondom. Ez lehet kicsit fura lesz a lányoknak, de a fiúk megértenek szerintem. Rég volt már, hogy "hal akadt a horgomra" (?), de eléggé hiányzik.
Most, hogy lezártam egy kapcsolatot magam mögött, azt hittem szomorúbb leszek, vagy kicsit jobban magam alatt. De azt hiszem már régóta tisztában voltam azzal, hogy ez a hajó elúszott, és így nem is fáj (annyira). Sokkal jobban bánt, hogy két estém is volt most "egyedül" (mindjárt jön a magyarázat az idézőjelre) és nem sikerült semmi erotikusan túlfűtött eksön-t összehoznom. Igaz, talán nem csak az én bénázásomon múlott, hiszen szombaton elég gyenge voltam még a gyomorrontás miatt. De ma itt volt egy kedves szőke ex, és be kell valljam azt hittem lesz vmi kis huncutság, mikor azt írta, hogy megnézhetnénk egy dvd-t együtt. Ez most gáz? A dvdzés egyfajta modern szinonimája az egyéjszakásnak, vagy nem? A fene tudja. Valahogy ebbe is bele kéne rázódnom. A pénteki buli után is szerintem lett volna esélyem, de nem tudtam kezdeményezni. Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni. Pedig már odáig eljutottunk, hogy lakáson voltunk.. A történet további részét inkább csak személyesen annak, akit érdekel.. :)
Tehát eltelt két este, és ha ma este a srácok nem jöttek volna át nézni EB-t, és pizzát zabálni, akkor full egyedül töltöttem volna. Igaz, nem pont őket vártam, de mikor kitaláltuk, h legyen itt este meccsnézés, akkor örültem. Kellett a társaság, mert uncsi lett volna egyedül. Csak az a kár, hogy eléggé felszínes este kerekedett az egészből, mert se a meccsek előtt, se utána nem igazán tudtunk dumálni. Pedig már egyszer egy olyan fiús banzáj is kéne, amikor nem bebaszunk, és nézzük, hogy miért vannak csillagok az égen, hanem kicsit őszintén eldumálgatunk. Lehet nehezen indulna, de szerintem jó lenne. Csak ahhoz kellene a Vándor is.. ;)

p.s.: Holnap (hétfőn) vadul drukkolni ám nekem 11 után. Életem első állásinterjúja..

x. fejezet: Dalma
Azt hiszem a mai nappal lezárom ezt az aktát. Voltak már próbálkozások, hogy véget vessek ennek az egész, "én akarom, ő meg nem tudja" kapcsolatnak, de végül mindig olyan naív voltam, hogy visszatáncoltam. Ma elutaztak az ősök, és enyém a lakás 3 napig. Gondoltam áthívom, vacsizunk, dumálunk, esetleg egy dvd, sőt még masszást is felajánlottam. Ha mindezeket teljesen nyugodt szívvel utasít vissza valaki, akkor nem tudom hova tovább. Azt hiszem akárcsak az előbbi fejezet hősnőjével kapcsolatban, én most is megtettem mindent. A büvős szó biztos itt is a SZIKRA. Lehet ezt a nők furcsának találják, de számomra az jelzi, hogy lesz "szikra" ha a randin jól érzem magam, ha tudunk beszélgetni, és nem zavar, ha tök fáradtan felhív, de nem tudok mit mondani. Azt hiszem ezek megvoltak, de mégse lett semmi belőle. Hibáztattam már magam, hibáztattam már őt, a körülményeket, de azt hiszem végülis mindegy.. Az eredmény ugyanaz.
Talán ismét egy kicsit okosabban, talán ismét egy kicsit érettebben.

Azt hiszem változom. Érzem magamban, hogy komolyodom. Most biztos nevetségesen hangzik ez, de valahogy jobban látom magam kivülről mostanában, és azt érzem tudom merre akarok haladni. Megvan az ösvény, és azt hiszem lassan a bakancs se szorít annyira. Az egyetlen dolog, ami valóban hiányzik a reggelek. Amikor felkelsz, és látod, hogy van melletted valaki. Vagy hogy este mikor hazamegyek, akkor tudjak tervezni valakivel, hogy igen, megyek át hozzá, nála alszom. Ez hiányzik.
De nem baj, tisztában vagyok vele, hogy hamarosan eljön.

Vicces a sors, mert mikor ma lezártam magamban ezt az egészet, és letettem a telefont, amiben közölte, hogy neki nincs kedve ehhez az esti progihoz, akkor elindultam itthonról. Dolgom volt a városban, és már mikor a metróra felszálltam összefutottam egy ismerősömmel, és a húgával. A húga régebben is tetszett, de ahogy ott álltam felettük, és a nagy szemeivel felnézett rám, én komolyan mondom zavarba jöttem. Jó, persze zavart az is, hogy épp gyomorrontásom van, és izgultam, hogy eljussak A pontból B pontba (lányok bocs, fiúk: hehe), de azok a szemek. Engem megbabónázott ahogy felnézett rám azokkal a nagy szemekkel. Alig mertem ránézni. Mikor le kellett szállnom, csak a lány járt az eszemben.
Aztán mikor megérkeztem ahova indultam, ott se éppen az a lány fogadott, akit vártam, hanem a lakótársa, aki szerintem írtó szexi volt, (nem csak azért, mert szinte pizsamában nyitott ajtó) és tök helyes is. Amikor elkezdtünk kicsit beszélgetni, ismét zavarba jöttem. Ez vmi új hullám lehet nálam, mert össze-vissza hebegtem. A csaj persze jót nevetett ezen, sajnálom, hogy nem tudtam vmi maradandóbbat alkotni. De holnap visszem vissza a jegyzetet, hátha ismét összefutunk.
Azért írtam, hogy vicces a sors, mert kicsit olyan érzésem volt, mikor hazajöttem mindezek után, hogy a sors megmutatta nekem, vannak még halak a tóban, ha értitek...
(másrészt pedig hálás voltam, hogy eljutottam B pontba...:)

Mivel is telnek mostanság a napok?
Hát munkakereséssel.. Jaaa meg az EB-vel! Közben igazán sok szotyival, tökmaggal, és  igazán hízlaló üditővel. Hurrá! Viszont legalább élvezem.
Meg aztán tettem, teszek egy-két hülyeséget ezen kívül is. Igen, persze, hogy lányról van szó.. Még mindig nem adtam fel a próbálkozást. De ha nagyon tetszik??! Olyan ritka megismerni valakit, aki vonzó, én is bejövök neki és szórakoztató. Mind1. A lényeg, hogy nem rajta jár az eszem, és csak úgy próbálkozgatok. Ő sokat tanul, és ezért nincs túl sok ideje most "randizgatni". De voltam nála most 2x és szóba hoztam magunkat. Azt mondja, hogy olyan hullámzóak az érzései. Tehát meg kell lovagolnom egy hullámot, aztán max ha nem jön össze, akkor sincs semmi. Szal nem veszem annyira komolyan. Bár remélem most a hétvégén sikerül taliznunk is. Egyedül leszek itthon. Ki tudja..?

Amúgy azért történt egy-két dolog az utolsó post óta! Voltunk a hétvégén a fiúkkal bulizni. Sajnos azonkivül, hogy most is rendesen odatettünk a májunknak, semmi extra nem történt. Esett az eső, és nulla csaj volt a  Buddhán. Álltunk ott, és azon poénkodtunk, hogy szétázunk. Szinte csoda, hogy egyikünk se lett beteg.

Voltam moziban is. Megnéztem a Lepattintva c. filmet egy írtó szexi barátommal (nem fiú, nem rosszra gondolni) és nagyon tetszett mindkettőnknek. Azóta Hawaiira akarok menni, és találkozni a főszereplő Mila Kulnis-szal. Ha egy ilyen nőnek esnék áldozatul, akkor azt szeretném, ha soha nem mentenének meg. Van a filmben egy jelenet, amikor együtt alszik a két főszereplő, és a csaj annyira bájos, hogy én bele tudnék csak azért szeretni. Hihetetlen, hogy vannak csajok, akik annyira vonzóak, és bájosak (ez a legjobb szó) hogy arra nincs szó. Ha egy fityingem se lenne, csak az a nő, akkor is boldog volnék. Ő most a top! Mellékelek egy fotót is róla, h a férfi olvasók is tudják mire gondolok!

---

Vándor

Ments meg vándor, ments ki árnyékomból,
Vidd a hírt, vidd a szót századszor,
Add nekem a reményt, add mit érjek,
Rohan majd a testem, rohan veled egy lélek,
Kell a jó, kell egy ének,
Kell, mint vér a nyár szívének,
Vidd magaddal kérlek a régit,
Vidd az érzést, mely a hegeket tépi,
Hozz nekem két lapátot,
Egyet neked, eggyel én ások,
Feljutok innen, fel a búsból,
Veled fogok vigadni, s inni újból..

Annyi dolog történt mostanában, hogy nem volt időm ide is írni. Durva!
Először is a hétvége során lezajlott a testvérem 30. születésnapi bulija. Én iszonyúan élveztem. Annyira jó velük marhulni. A duna part szombat este a mi sikításainktól volt hangos, nem beszélve arról, hogy most már tesóm is fekvőzött szórakozóhelyen! Egyszerűen elképzelhetetlen, amikor a falnak támaszkodva állok, és 3 csaj táncol nekem, én pedig csak annyit üvőltök, hogy tépjétek le a pólóm! Azt hiszem jól körülírtam a hangulatot.
Az plusz érdekeség volt, hogy a buli kellős közepén, pont mikor kicsit megfájdult a hasam (jelzem már előtte) megjelent a kedves ex! Meg a pasija, meg a tánccsoportja. Vicces volt. Ott borultak egymásra, és két percet nem tudott velem beszélgetni, mert az olasz srácok fontosabbak voltak. Azt hiszem kb. 3 percig érdekelt, hogy ott volt, és utána elfelejtettem. Csak mondjuk szarul esik, hogy a fogadalmunkat, miszerint egymás előtt nem bújkálunk az új partnerünkhöz, leszarta. Sebaj, legalább legközelebb engem se fog érdekelni ha ő ott van!

Aztán véget ért a szakdoga írás. Hihetetlen megkönnyebülés a kezedben tartani egy majdnem 40 oldalas dolgozatot, amiben tudod, hogy aránylag összeszedetten egy témát te magad képes voltál feldolgozni. A végére annyira belejöttem. Ha évközben csináltam volna ezt az egészet, és nem 2 hét alatt dobom össze, akkor lehet sokkal királyabbra megcsinálom! Amúgy mellékesen mondom, hogy bárki számára hozzáférhető, csak írjon nekem. Most már odaadom!

Lezajlott az utolsó ker szakos vizsgám a főiskolán. A mai gyötrelmes, gyomorrontással ébredős nap után, szinte megváltás volt a 4-es szigorlat, főleg annak függvényében, hogy 1 napot készültem rá. Hát sajna ennyit ér a sulim. Ha egyszer bekerülnék egy sokkal jobb suliba, kíváncsi lennék milyen teljesítményekre lennék képes nagyobb nyomás mellett. Kár, hogy ehhez szoktam hozzá, és hogy az agyamat 3 év alatt teljesen letoppintotta ez a fos. De legalább még hátra van a államvizsga, remélem az legalább még kihívás lesz, persze csak az idei, két hét múlva zajló reklám vizsgám után. Azt hiszem holnap vadul elkezdek munkát is keresni, mert lassan tényleg kifutok az időből. Azt pedig nem szeretném, hogy csak én ne dolgozzam a bandából. Bár lehet akkor lefarcolnék külföldre kicsit. Utána pedig úgy térnék vissza, hogy sok dolgot újrakezdek.

Érdekes, hogy az egész napot a főiskolás bandával töltöttem, és arra jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül versírói vénával megáldva. Bár nem tudom, hogy az amit én alkotok milyen szintet üt meg, azonban a többiek műveiből sem láttam semmit. 4-en ültünk egy szobában, és kb. 3 perc alatt kiderült, hogy mind a 4-en írtunk már verset valamelyik szerelmi afférunk következtében.
A poén az egészben, hogy ma 4-en együtt írtunk egy társunk csalódásának könnyítésére egy verset, amit remélhetőleg a közeljövőben itt is közölni fogok. Előharangozóban csak annyit, hogy az a címe: Szikra! :)

Nah még annyit, hogy ha fiú vagy, itt az ideje, hogy sportolj velem, ha lány, akkor pedig, le a ruhákkal és élvezd a nyarat! Most kezdődik minden....

Előttem a kép, sivatag. A pára szinte hullámzik a föld felett. A távolban viszont nem a megszokott kép: A kietlen puszta helyett rengeteg nőt látok. Nők, akik felém tartanak, és nagy port vernek fel. Hátranézek, és ott is csak nő. Alig van rajtuk ruha, és mind felém tart. Összezárom a karjaimat védekezésképp, és leguggolok! Próbálok minél kissebbnek látszani, de egyre hangosabban hallom, ahogy a rengeteg nő csak közeledik felém, és a lábukkal felverik a port a talajról. Hirtelen, mikor már odaérnének hozzám, csönd! Kinyitom a szemem, felállok, és látom, hogy mindenki halad a maga útján, és én le kell, hogy szálljak a metróról. A nők ott vannak de egyik sem felém közelít. Néha elkapok egy pillantást, esetleg rosszaló, hogy miért bámulok, de akad aki visszamosolyog: "Hello!" Elfelejtem miért is voltam magam alatt eddig, és azon jár a fejem, ez a sok jó nő tényleg mind parlagon hever? Najó, lehet nem mind szingli, de biztos sok akad köztük. Csak bátorság kell, és egy kis jó szöveg. De hisz ebből egy már meg is van. Csak ki kell nyújtanom a karom, és megérinteni az előttem járkáló megannyi lehetőség közül egyet.

Szombaton tesóm 30. születésnapja. Nagy hepaj várható a Duna pesti partján, és elképzelhető, hogy addigra elég bátorságot gyűjtök össze, hogy kellően illuminált állapotban valakit elindítsak azon az ösvényen, hogy lángoló tűzes vágyamnak egy éjszakán eleget tegyen... :)))