Mi történik akkor, mikor egy újság legkedvesebb olvasói nem olvassák tovább a lapot?

Mi lesz olyankor, mikor a kedvenc filmünk végén a főszereplő meghal?

Mit teszünk olyankor, mikor a kedvenc sportolónk bejelenti, hogy visszavónul?

Semmi. Az élet megy tovább. Mi csak annyit tehetünk, hogy lezárjuk magunkban. Persze előttünk a lehetőség, hogy a régi újságokat még párszor átlapozzuk, vagy hogy a filmet újra betegyük és végigizguljuk újra, az egészet. Még megnézhetjük azokat a meccseket, amikor azoknak a góloknak, annak a játéknak annyira örültünk. Átélhetjük úja azokat a szép pillanatokat, de már nem lesz persze ugyanaz, mint előtte.

Kerestem már sokszor az okot, hogy miért hagyjam abba a blogom. Arra is kerestem már okot, hogy miért folytassam. Az év eleje óta oly dédelgetett kis blogom most véget ér. A végső rúgást semmi különös nem adta meg, egyszerűen csak a változás. Az újság is változik, az olvasók is mások, a filmekből is készülnek újak, és a kedvenc sportolóinkat is újra megválasztjuk. Ennek a blognak volt rengeteg boldog, ám még több szomorú, és talán ha mondhatok ilyet megható bejegyzése. Sokak számára nyílván a 9 hónap alatt, míg írtam, letisztult, hogy főképp arra tartom ezt a blogot, hogy kiírjam magamból a sok szomorúságot, és idegességet, és szar dolgokat amik velem történtek. Persze olykor-olykor írtam boldog, és talán érdekes dolgokról is, azonban most ott tartok az úton, az életemben, hogy nem érzem eme blog létét tovább fontosnak. Akadtak kellemetlenségek, és akadtak kínos pillanatok mióta tavaly december 30.-án belefogtam az írásba. Akadt talán néhány hű olvasóm, és néhányan, akik megkedvelték a verseim. Nekik, és mindazoknak akik eddig olvasgatták a soraimat, a gondolataimat, azoknak köszönöm, és kérem, hogy ne haragudjanak, egyszerűen csak úgy érzem, ennek a fejezetnek most vége.

Igen vége. Ki tudja mit hoz a sors, talán lesz egyszer majd, valamikor a jövőben folytatás, és akkor majd biztosíthatlak titeket, szólok. (hisz azért olyan sokan nem vagytok!) Azonban most kifújt. Ennyi volt bennem, eddig bírták az ujjaim a klaviatúrát csapkodni alkalomról alkalomra.

Azonban mivel a blog talán legnagyobb erősége szerintem a verseim voltak, van egy "búcsúajándékom". Ez egy hosszabb történet lenne, de akadt nemrég egy négy soros vers részlet, ami megjelent itt, a címe Sodródás volt. Azt akkoriban többen dícsérték, és akkor elhatároztam, hogy nem is az eredeti verziót, hanem egy újraírt, továbbírt változatott majd itt megjelentettek. Ma ezt a verset megírtam. Szeretném veletek megosztani, és remélem mindenkinek nagyon tetszik majd, és boldogan olvasgatjátok.

Most búcsúzom tőletek, és tőled is kedves blogom, remélem néha-néha még pár ember idenéz, és azt mondja magában, jó volt ez a pár hónapot "nyomon olvasgatni"...

Vége...