Shane's Den

Egy fáradt, száraz délután. Leülök egy fotelbe és merengek.
Az emberek különböznek. Mindenkinek más a fontos az életében. Én úgy gondolom, mindenki számára van egy rangsor. Rangsor arról, hogy az életben mi alapján él, mi a fontos. Nem biztos, hogy a sorrend állandó, de azt gondolom, hogy a célok, a csoportok majdnem mindenkinél ugyanazok: szerelem, barátok, szórakozás, család, karrier. Nálam ez a rangsor. Az életben úgy gondolom, hogy a szerelmek a legfontosabbak. Vagy azok hiánya. Egy barátommal beszélgettem pár napja, és mesélte, hogy megismert valakit, akinek a munkája annyira fontos volt, hogy nem ért rá vele randizni. Felfoghatatlan számomra. Pont a rangsor miatt. De irigylem. A szerelem egy ingoványos talaj mindenki számára. Soha nem tudod, hogy a következő lépésed biztos talajra vagy esetleg lápos, mocsaras területre esik. Ekkor következik be az általam olyannyira utált visszautasítás. Mostanában sok napom csak abból telt, hogy menekültem az elutasítás elől. Nem mertem szembenézni vele, és nem is akartam. Most sincs ez másképp. Sajnos mostanság csak az elutasítás elől menekülök.
Minden más az életben, a karrier, vagyis az iskola, a család, vagy a szórakozás számomra kevésbé fontos. Elgondolkodtam azon, hogy mennyivel más lennék, ha egyszer nem az elutasítással kéne szembenéznem, hanem az elfogadással, a szeretettel. Teljesen más lenne az élet. Talán kevésbé lennék itthon ingerlékeny, talán jobban menne a tanulás, és talán kreatívabb is lennék. Megbocsátobb a barátaimmal szemben, és kevésbé kritikus a világgal..

Hello kedves Blog!
Immáron 1 napja nem is írtam neked. Mi is történt? Hát szép lassan haladunk a házidogával. Napi 2-3 óra munkát simán felőröl. Ezenkívül minden nap a semmittevés kénköves útján halad a hiábavalóság felé. Nincs kedvem már szenvedni sem. :) Amúgy tényleg, eltelt egy hét, hogy nem beszéltem olyan 10 mondatnál többet vele, és most már ott járok, hogy alig hiányzik. Tudom vicces. De azt hiszem meg lehet tanulni, hogy kiiktasd a saját érzéseid. Csak 1-2 nap kemény önuralom, amikor mondogatod magadnak, hogy nem, ez hülyeség, és nem, felejtsd el, aztán észre se veszed, és már nem is beszélnek a hangok a fejedben. (lehet a pszichológust lassan meg kéne látogatnom? :)
Azért az elég szörnyű, hogy azonkívül, hogy napont 2-3 órát valahogy elgyötrődöm a dogával, mi a fenét csinálok? Semmit.
Voltunk kerti buliban. Búcsúztatuk a csapat egyik tagját. Elmegy nyárra, és a pasija 3 hónapig itt marad velünk. Az érzelmi oldalhoz csak annyit tennék hozzá, hogy én tuti jobban kilennék, ha tudnám, hogy 3 hónapig nem látom a szerelmem. Bár vicces, mert már azt se tudom milyen lenne látni a szerelmem. Illetve érezni. A buli végülis úgy végződött, ahogy az ember tőlük elvárja. Nem mentünk sehova, mindenki hazament. A hónapban kb. 3x jöttem haza úgy, hogy majdnem padló részeg vagyok, és a szüleim ébren. Este belegondoltam, hogy csak azt látják, hogy egyre többet iszom, egyre kevesebbet tanulok, és hosszú-hosszú ideje nincs semmilyen kapcsolatom. Néha, néha egy név többször felmerül, talán mint a legutóbbi esetben még egy találkozás is befigyel, de utána semmi.
Ha kívülről szemlélném magamat, megijednék. Ám ők azért annyira nem tűnnek aggodalmasnak. Hiába, tőlük már csak ezt várom.
Viszont az pozitív, hogy ma voltam futni. A héten már többször fekvőztem, hasizmoztam, és bicepszeztem. Holnap a napot reggel squashsal kezdem. Jó lenne, ha végre eredménye is lenne annak, hogy esténként nem eszek 6 után, és mozgok is. Az, az igazság, hogy úgy érzem történnie kellene már valaminek. Valami boldog dolognak, ami kimozdítana ebből a mostani helyzetből...

Van, hogy úgy ébredünk, tudjuk nem hiányzik semmi, és senki. Csak azt érezzük, hogy a testünk és az agyaunk még ellenkezik az ébredéssel, de az akaratunk hajt előre. A mobil többször csöngött, hát itt az ideje kikelni az ágyból. Reggel van. Nem túl korán, lehet egyesek már délelőttnek hívnák.
Vannak még helyek, ahol nincs izomlázam. Viszont a felsőtestem nem ilyen! Úgy érzem, ennek a hasazásnak van értelme. Már két nap után azt érzem, h sokkal jobban be tudom feszíteni. Persze tudom, h nem erősödőtt vagy ilyesmi, de jobb a közérzetem.

A tegnapi napból kevés maradt meg. Viszont egy mondatot fel is írtam: "Annyi dolgom volt amúgy, hogy nem nagyon tűnt fel, hogy most hány napja nem beszéltünk." Ilyenkor mindig elgondolkozom. Vajon amikor valaki ilyet ír, akkor elgondolkodik azon, hogy lehet megbántja a másikat? Persze most nem vagyok véresen megbántva, de azért elég szarul esett. Főleg, hogy én két napig szinte kerültem, hogy kicsit kevesebbet gondoljak rá. Hát ennyit értem el.
És akkor még nincs itt a vége: Eddig úgy volt, hogy csak a nyár végén utazik el. Most már augusztus közepén. Ez talán jó is. Talán nem. Azért az biztos, hogy hiányozni fog.

Nah mindegy, a lényeg, hogy reggel van! Ezek nem tudom miért kellett leírni, és már ezzel indítani reggel, de talán majd 1-2 hét múlva, mikor visszanézek ide, megértem. Sőt, lehet akkor már semmit nem fog mondani. Van egy olyan érzésem, hogy ez a "szenvedésem" mostanság megint csak egy színjáték az életemben. De ezt majd legközelebb fejtem ki.. ;)

Hát... Kemény egy nap volt?! Reggel felkeltem vmikor, aztán írány a könyvtár. Persze előtte még suli, ott is elvertem egy órát, majd a könyvtárban megírtam a magam 2 és fél oldalát ma. Így már azt hiszem a 8. oldalnál járok. Igazán izgalmas ilyesmit csinálni. Utána haza, apuval kínaiba, majd teli hassal az msn előtti tespedés következett. Egy igazán szórakoztató beszélgetés, természetesen túlfűszerezett erotikával, majd egy kellemes film, egy kis mosogatás, és egy nagyon pici remény, hogy most a blog írás után kockásítom a hasam. :)
Mondjuk ma már kevesebb keserű gondolat volt, de azért még nincs a fejünk kint a vízből.

Ami a mai napból tanulság, hogy jön a nyár. Jön a nyár, és rengeteg nőnek van nagyon jó teste ebben az országban. A könyvtárban töltött kb 2 és fél órából tisztán szerintem fél órát azzal töltöttem, hogy nőket bámultam. Elképzelhető, hogy a szemem néha kifolyt a helyéről. Csak ültem, és jöttek a helyesebbnél helyesebb lányok, akiknek még testi hibájuk sem volt. De egyiknek sem? Mi történt itt?! Aztán itthon a tv-ből kell szembesülnöm, hogy még jobb nők vannak, sőt még versenyezgetnek is melyiket nézzük meg kevesebb ruhában?! Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ki az a barom, aki külföldön akar munkát vállalni?! Csak akkor, ha legalább 5-6 magyar lányt magammal vihetek..
Ha jól tudom két állandó női olvasóm is van. Most nektek üzennék így a blogon keresztül és lehet kicsit személytelen vagy nem túl romantikus lesz, esetleg közhelyes, de kérlek higyjétek el: GYÖNYÖRŰEK VAGYTOK!

Ezzel jó éjt is kívánnék mára, és ha esetleg ide tévedt volna még több nő, mert hát nem kizárt, hogy egy ilyen romantikus lelkületű, humoros, (és hihetetlenül helyes, bár ez itt sajna nem derül ki) kedves srác  blogját szívesen olvasná más  hölgy, az előbbi üzenethez hasonlókat személyesen is bárkinek hajlandó vagyok egy csókért mondani.. :)

Jöhet a hasfal kockásítás! :)

Siker? Hát igen. Akartam és sikerült megállnom, h felnézek msn-re. Nem mondom, h könnyű volt, és nem mondom, hogy nem jutott többször is az eszembe napközben. És nem az msn-re gondolok, hanem rá. Ahogy jártam a várost, láttam helyeket, amiről ő ugrott be. Sőt, az egyik barátom csengőhangja az ő csengőhangja, ráadásul mivel ma vele néztem a BL döntőt és vele voltam focizni, többször is hallottam megszólalni. Valamint a BL döntőt az ex-ével néztem. Abszurdítás a tetőfokon. Vajon mind ilyen hülyék vagyunk, vagy csak én kínzom magam? Nem is vagyok szerelmes. Mégis úgy vágyodom utána, mint egy pohár vízre a sivatag közepén. Amikor ilyen gondolataim támadtak nap közben, akkor arra próbáltam koncentrálni, hogy nem is ő kell, csak valami normális, viszonzott, és izgalmas. Bár a normális talán nem is annyira, magamból kiindulva.

Viszont így, hogy a nap nagy részét nem a számítógép mellett töltöttem, volt időm focizni, könyvtárban 4 oldalt a szakdogámból megírni 2 óra alatt, valamint még az BL döntőt is megnéztem. Igaz egyik csapatnak sem szurkoltam, azonban jó volt kicsit lógni idegenekkel. Azt hiszem most először fordult elő velem, hogy poénkodtam, de éreztem hol a határ, hol lenne már túl sok belőlem, és visszafogtam magam egy idő után. Nem akartam csak én vicces lenni, megelégeltem, hogy néha beszóltam hülyeségeket, aztán hallgattam. Csak ne lett volna hideg hazafelé, egyedül...

Bizony! Mára csak egy célt tűztem ki magam elé. Nem léphetek fel MSN-re. Egyrészt jót tenne egy nap, amikor nem beszélgetek vele, másrészt nagyon sok időmet elveszi. Több napja ülök ott, és semmit nem csinálok. Ma elküldöm a kérdőíveket, elmegyek focizni, és este még talán egy kis hasizom kockásítás is belefér a BL döntő után. Komolyan kezdem venni a feladataim. Mert komolyan kell vennem. Fogy az idő, és lehet nem arra kéne pazarolni, hogy mindekivel bratyizom. Ráadásul nem tudom magam túltenni valakin, ha állandóan vele beszélgetek.

Az előző reklámhoz pedig csak annyit szólnék, hogy ismét egy videó, ami a szakdolgozatom alapjául szolgál, és úgy gondolom az egyik legjobb reklám, amit láttam. Mindezt úgy mondom, hogy a főszereplő (Sidney Crosby) személye bennem eddig kifejezetten negatív érzéseket keltett, úgyanis az NHL egyik új csillaga, azonban én úgy érezem csöppet "túlreklámozzák" őt. De ebben a reklámban még ő is szimpatikus. Ha egyszer egy ilyen reklámot tudok majd én is csinálni, akkor már nem hiába kezdtem ebbe a szakmába.

A cím senkit ne rémítsen meg! Bár nem tudom miért lenne rémítő egy ilyen cím. :)
Ma volt a napja, hogy utoljára szakáll modellkedtem! Ez egy igazán megtisztelő cím, és jó érzés volt, hogy valaki elismeri, hogy nő szőr az arcomon! :) Amúgy a fodrász istennő barátom nagyon ügyes volt, és ezt bizonyítja a 5-ös is, amit kapott a rajtam való munkáért.
Aztán én kis lelkesen felszálltam az első buszra, ami jött. Ő még ott maradt, volt munkája a vizsgán, azonban nekem jönnöm kellett haza. Várt a tanulás, meg a szüntelen MSN bambulás!
Azonban az az ötlet, hogy szállj fel az első buszra ami jön, nem biztos, hogy a legokosabb ötlet. Kicsit elhúzodott az út haza, ám legalább kicsit tudtam gondolkodni. Mostanában elég sokat jár a fejem azon, hogy szakdogát írok és hogyan kéne, és mit beleírni.. Ez talán már túlságosan is aggasztó. Van még alig két hetem, és eddig egy oldalt írtam a 30-ból. Bárcsak lenne egy olyan kívánságom, h holnapra az egész kész legyen. A vizsgák nem jelentenek problémát de ez most nagyon. Nem elég, hogy a lelkem még háborog, de összpontosítanom kellene úgy, ahogy eddig talán még nem sokszor...
Nah mindegy, ezen is túlleszünk, főleg most, hogy kiírtam magamból! :)

Nagyon divatba jött a blog írás nálam.
Azon kezdtem el most lefekvés előtt gondolkodni, hogy kéne már ide írni vmi tartalmasabbat is. Nem csak videó, meg vers! Bár a vers sokkal többet mond szerintem minden sornál, vagy szónál. De pont ez ragadott most meg.
Én komolyan azt hiszem, hogy egy versnek lehet hatalma. Vagy talán a hatalom túl erős szó. De kell lennie valamilyen hatással egy lányra. Főleg ha egy fiú írja, és mondjuk valahol a "múzsája" a lány. Az én "szerelmi költészetemnek" is van mindig múzsája. Érdekes lenne egyszer, ha mondjuk ez a múzsa nem a csalódást használná eszközéül, hogy engem versírásra fogjon. Bár volt olyan is, mikor írtam, és épp nem csalódtam.. Azok is érdekes versek.
Amúgy visszatérve, nem ezek az első versek, amiket megmutattam annak, aki a megírásukra ihletett. Volt már erre példa. Akkor is azt hittem, hogy a verseknek lehet olyan hatása a lányra, hogy azt gondolja: Lehet ezzel a sráccal mégis megérné elkezdeni?! Miért nem ez történik? Nem ez lenne a reális? Ha azt mondod, hogy hűűű, te ilyet tudsz írni, és MIATTAM? Akkor talán ez egy érték! Talán észre kéne venni! Azonban ebben benne van az abszúrdítás is. Hiszen miért tudok ilyet írni? Mert szomorú vagyok miatta. A szomorúság ad teret annak a vágynak, annak sovárgásnak, amit a vers magába foglal. Tehát ha nem tenne elöbb szomorúvá, akkor nem tudnék ilyen verset írni. Viszont mikor már megírtam a verset, az azt jelenti, hogy nem én kellek neki. Ki érti ezt? Van ebből valaha kiút?
Bevallom, régóta akartam már újra "blogolni", azonban nem lep meg, hogy az események ilyesfajta alakulása vett rá, hogy ismét írjak. Talán nem is baj, hisz eddig is az önismeret volt a cél. Azért nem akartam egy ideig barátnőt, mert időt akartam magamnak, hogy végre megtudjam ki vagyok. Talán még nem jött el az ideje. Vagy talán megint csak egy tévedés áldozata vagyok..

Az előbbi kis videó szerintem nagyon jó, és többek közt a szakdolgozatom anyagát is képezi.. :)

Habár egy csók

Habár egy csóknak nincs könnye,
Mégis képes sírni,
Habár egy csóknak nincs íze,
Mégse bírom feledni,
Habár egy csók nem képes látni,
Hiánya annál inkább képes fájni,
Habár egy csók nem tud mit ígérni,
Én mégis csak egyet szeretnék kérni,
Habár egy csók nem képes ölelni,
Sok szónál többet tud mesélni,
Habár egy csók nem képes helyetted szeretni,
Én mégis csak egy csókot kérek, és elkezdelek feledni..

Minden benne van egy szóban,
Egy érintésben, egy csókban,
Csak kérned kell, és megkapod,
Ajkad nyomán érzem elhamvadok,
 
De hamis érzés, csalfa kép vezet engem,
Nem értem miért de halkan követem,
Most itt álok az álom világ küszöbén,
És tudom szívem eléd tenném,
 
Kinyílik szemem, s arcod keresem,
Elférne kezed üres kezemben,
Ám csak a helyed fekszik mellettem,
Angyal tested hiába keresem,
 
Az ébredés csak magányt hozott,
Minden körülöttem olyan ütött-kopott,
Felkelek, és elindulok ismét az útra,
Ajkam nyílik, csak most a búcsúszóra..

Talán kicsit vicces a cím, ám azt gondolom a mai események kapcsán pár szóban itt is megnyílvánulnék.
Kezdetben ezt a blogot nem is tudom miért hoztam létre. Az első pár hozzászólásomat nem is címeztem senkihez, azonban olyan 4-5 post után úgy gondoltam nincs semmi értelme, ha csak úgy magamnak írogatok, így megosztottam a "titkomat" másokkal. Körülbelül 7-8 ember szerzett tudomást arról, hogy ezen blog létezik, és hogy büszke tulajdonosa én vagyok. Azonban ezen tény egy ideig befolyásolat írásaimat. Aztán azt tapasztalatam, hogy azok, akiket úgy gondoltam érdekelhet blogom, abszolút nem olvassák azt, persze 1-2 kivéltellel, és ezért ismét kicsit más hangot ütöttem meg. Ekkor főképp magamnak írtam. Azonban mostanában tisztában vagyok vele, hogy kb 3-4 ember állandó olvasommá avazsált, és előfordul, hogy olyan emberek is betévednek, akiket előző megjegyzéseimben említettem, ám akkor úgy gondoltam, ők ezt soha nem fogják olvasni. Valamint az se merült fel bennem azon írások jegyzésekor, hogy ezeket talán később nem is gondolnám úgy, ahogy abban a pillanatban. Kitörölni nem szeretném azokat a bejegyezéseket, hisz úgy gondolom a jövőbe is csak úgy tekinthetünk, hogy ismerjük a múltunkat, azonban azt gondolom, hogy egy blog írásának minden postja külön életet él. (kivéve talán ezt.. )
Ezzel a kis ma "szösszenettel" csak annyit szeretem volna, hogy bár igaz, hogy mostanában sokkal kevesebbet írok, most hogy az iskola vége közeledik és a nyár is hamarosan itt van, valamint már olyan rég voltam pofára esve, úgy gondolom elképzelhető hogy írói vénám ismét online tintával töltődik fel, és ahogy öreg fémvázas gyúros haverom mondta: I'll be back! (najó ez nagyon gyenge volt..)

A tegnapi nap során sok dolog végett ért.
Kezdve talán a legfontosabbal, hiszen tegnap volt a marketing pályázat döntője, és  igaz, hogy csak 3. -ok lettünk, de  én úgy gondolom nagyon megérte elindulni ezen a versenyen. Sok olyan tapasztalattal vagyok gazdagabb, amit szerintem a későbbiekben felhasználhatok majd. Furcsa volt ott állni, és megkapni a 3. helyért járó oklevelet, és a kézfogásokat. Utána viszont felajánlottam, hogy mivel a térképen már nem látszott hol vagyunk, az első helyezett két lányt elviszem egy darabig. Aranyosak voltak, de nem azok az emberek, akik mellett ha elmegyek az utcán, akkor azt gondolom, hogy ők a világ két legkreatívabb embere. Mindenesetre szimpatikusak voltak. Majd elolvasom az ő pályázatukat is.
De nem csak a pályázat ért révbe, hanem a hoki is. Bezárt a pálya, és ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel az idei szezon befejeződött számomra. Van egy lehetőség, hogy járhatnék máshova, de oda felszerelés kéne, és nem tudom hogy tudnám az egészet megvenni. Meg hát tudás sem ártana oda.. :) Mindenesetre rettenetesen büszke vagyok magamra, hogy idén tényleg megvalósítottam egy álmomat, végre vmiért kiálltam és csináltam. Az első alkalomtól kezdve mindig ott voltam. Nem volt még egy valaki, aki annyiszor volt idén hokizni, mint én. Januárban már heti 2x jártam, és úgy érzem ez valahol a fizikumomon is meglátszik. Jól érzem magam.
És ha még a pályázat és a hoki nem lenne elég, azt hiszem a szerelmi pályám sem halad tovább felfelé a pályáján. Természetesen ez már az előbbi hozzászólásból is érezhető volt, ám akkor talán még reméltem. Nem mondanám, hogy most nem teszem azt, de nagyon kevés maradt bennem, hogy ebből lesz valami. Persze megint érthetetlen az indok, ha egyátalán van indok, hisz én úgy érzem megint minden stimmelt, de 1 ponton elcsúszott. Ez van, de szomorkodni már nem nagyon szeretnék emiatt. 1-2 napig így is magam alatt voltam, pedig nem gondoltam volna, hogy 4-5 randi ennyire mély nyomokat fog hagyni, de hát velem már csak ez van. Nagy kis érzelmes gyerek vagyok.. :)
Tehát most, hogy 3 ilyen nagy horderejű dolog befejeződött az életemben, érdemes elgondolkodni, hogy most mi lesz? A pályázatba fektett munkám helyett azt hiszem elkezdem végre kidolgozni a szakírányomra a szakdogámat, amire van még kb 1 hónapom. A hoki helyett azt hiszem elkezdek kondizni, de most már tényleg! és futni járni. Ez fontos. Sok embertől hallom mennyire alakformáló, hogy futni járnak.
És a legutolsó, a lány helyett mit teszek?! Nem tudom. Várom a szeptembert, hogy elutazzon, aztán 1 évig nem is látom. De persze ha addig történik valami, vagy Valaki velem, akkor nem fogok csöndben magamban motyogva éjszakákon át gondolkozni...

Ismered azt az érzést, amikor kapsz valamit, és alig várod, hogy kibonthasd? Amikor valami szép, fényes, díszdobozt kerülgetsz, és csak azon kezd el szép lassan járni az agyad, hogy vajon mi lehet, mit a doboz rejt? Tippelgetsz, elképzeled, amint felbontod, és a kedvenc játékod van benne, vagy éppen az, amire vágysz. A legnagyobb vágyad. De aztán eljön a nap, mikor tudod, hogy felbonthatod majd, és azt látod, hogy valaki elkezdi felbontani előtted a TE ajándékodat. Még van időd odaszólni, és mohó módjára megkaparintani az ajándékot.. Ott ülsz felette, és az arcodon leírhatatlan boldogság ragyog. Hát eljött a pillanat, amikor kiderül.. amikor minden más ajándék mellett kibonthatod azt, amire a legjobban vártál.

És most képzeld magad a helyembe, és történjék veled mindaz, ami velem ma este. Ülsz, épp próbálod felszakítani a szallagot, mosolyogsz, dallolászol, és tudod, hogy igen, már csak pár mozdulat, és a kezeid közé kaparinthatod a hőn áhított csodát.... Ekkor a doboz tartalma előtted is nyílvánvalóvá vállik, illetve rájössz arra, hogy üres a doboz.

Csak ülsz, már fáj a szemed, mert nem bírod lehunyi, csak pislogsz, és keresed az egészben az értelmet. Miért?! Rossz voltam? Lehettem volna jobb? Tehetttem volna valamit másképp, valamit jobban? Magadban keresed a hibát, és magadat okolod. Aztán lefekszel, és alszol, felkelsz és szomorú vagy, de pár alvás, és elfelejted lassan, hogy egyátalán vágytál arra, ami a dobozban lehetett volna...

Eljött az évfordulóm magammal.. Fárasztó nap volt így útolag visszagondolva. Éjjel 4kor feküdtem le, addig egy munkámon dolgoztam, és meg kellett csinálnom, mert 17.-e volt a határidő.
Az iskola fáradtan telt 3 óra alvás után, és nem mindenkinek jutott eszébe a szülinapom. Néhány embernek persze igen, és kaptam is egy üveg jófajta whisky-t, amit sikerült meginni az iskola udvarán. Ez szép emlék, örültem, hogy azok, akik megitták velem, ott voltak, és "engem ünnepeltek".
Sajnos a bulimat csak az iskolában kezdtem el konkrétan megszervezni, pár hívás ide, pár megjegyzés oda, és reménykedtem, hogy este leszünk páran. Nem könnyítette meg a dolgom, hogy másnapra BKV és MÁV sztrájk volt előjegyezve, de páran így is ígérték, hogy a kedvemért eljönnek. Persze megint mások úgy érzem meg se próbáltak ott lenni.
A második igazán nagy meglepetés akkor ért, amikor a délután csicsikálásból felébredvén barátom állt az ágyam lábánál, és közölte, hogy öltözzek, mert a kocsiban vár az ajándékom. Nagyon néztem, és igazán pozitívan csalódtam benne. Évek óta csak ígérgetett, de idén tett is valamit.
Aztán idáig tartott kb. a jó része a napnak. Persze akkor nem úgy éltem meg, hogy húú, ez most de szar, nem, inkább csak ittam, és próbáltam magam jól érezni. Voltunk sörözni, hokiról jött egy srác, meg Colin barátom. Illetve egy kissé abszúrd módon a főiskoláról az a srác, akivel nem szimpatizálok túlzottan. Úgy gondolom, hogy ő csak azt gondolta többen leszünk és azért jött le. A lényeg, hogy a buliba már csak 3an, Colinnal és a főiskolás sráccal mentünk. Itt már kicsit szomorú lehettem volna, hisz a többi főiskolás ismerős máshol nagyon jól érezte magát, de az én szülinapomra tojtak. Itt később felmerült benne a kérdés, hogy vajon eszükbe jutott, hogy én minden évben eddig ott voltam a szülinapjukon, és közremükődtem a jókedv és az ajándék meglétében.. ?? Sebaj, ez is egy apróság. Aztán a buli kellős közepén Colin barátomnak sikerült megint jól berúgnia, és ismét a tavalyról már ismert kellemes lépését megjátszotta, azaz lelépett másokkal bulizni a szülinapom közepén. Én már ekkor részeg voltam, igazán fel se fogtam, hogy egy olyan emberrel maradtam a szórakozóhelyen, akit igazán nem is kedvelek. Ekkor érkezett meg a FELMENTŐ sereg. Én így hívom őket, úgyanis ha ők nem jöttek volna azt hiszem ott részegen is teljesen összezuhantam volna attól a ténytől, hogy a szülinapomon egyedül bulizok, mert a srác is hamarosan lelépett. A "felmentő sereg" élén álló lánynak nem tudom, hogy hogy tudnám megköszönni, amit aznap este értem tett. Úgy érzem, hogy bármit teszek csak bántom őt, és sokkal többet érdemelne. Egy igazi főszerepet egy romantikus vígjátékban. :) De sajnos én nem tudom neki ezt megadni, pedig azt hiszem csak így tudnám kifejezni mennyire hálás voltam neki, hogy a barátnőivel aznap este odajött, ahol én voltam. Remélem olvassa ezeket a sorokat, és tudja, hogy számíthat rám.
Másnap mikor felébredtem összegeztem magamban az eseményeket, és eléggé elszomorított pár dolog, amiket csak napokkal később láttam tisztán.
A főiskolás barátaim azért nem jöttek, mert a ZP-ben inkább egy szar koncerten rúgtak be, és ha én nem írok nekik, akkor ők rám se bagóztak volna. De persze hétfő reggel mellettem ülve mesélik egymásnak hogy berúgtak aznap!
A Colin által említett dolog igaz bocsánatkéréssel zárult, ám én soha nem tennék ilyet vele. Ráadásul nem kétszer egymás után.
A főiskoláról ismert lány barátaim is voltak szórakozni, igaz ők valóban csak addig, hogy haza tudjanak menni a sztrájkok előtt, ám én azt hiszem az ő helyükben is megoldottam volna valahogy. Erre való a taxi, vagy esetleg a tesó, szülő, hogy reggel értem jöjjön. Mind1 ez is.
A középiskolás barátaim, akikre a leginkább számítottam volna, azok közül senki nem vette a fáradtságot, hogy felhívjon legalább, és úgy 1 percben kívánjon minden jót. Persze egyikük abszolút elfelejtette, másikuk "sporólás" címszó alatt nem költhett rám, amikor minden másra simán van pénze. A 3. elfelejtette úgy ahogy van az egészet. Bár ő másnap írt IWIWEN! A 4. a feje fájt, és a hozzá megszokott módon inkább önzőn otthon maradt, és leszarta a barátját.
Ami viszont talán a legnagyobb csalódásom, hogy az a lány, akiben bízok, aki pillangó formájában néha a füllembe súgdossa merre lépjek, mit csináljak, az úgy hagyott cserben, hogy még be is vallotta, hogy ő másnap bizony nagyon jól érezte magát másokkal. Én azért nem bántam, hogy nem jött, mert azt mondta fáradt, és hogy a szakdoga miatt legyek vele megértő. De akkor miért mondja el, hogy másnap bezzeg milyen jót bulizott, mikor majdnem egy éve nem tudtunk együtt bulizni? És tudta, hogy számítok rá. Ennél nagyobbat nehezen tudtam volna benne csalódni.

Persze mindezek külön-külön lehet nem bántanának annyira, de most így útolag nagyon felkavar, és igazán felháborít. Dühős vagyok, magamat is okolom, de legfőképp mindenki elmehet a jó büdős francba. Kivéve a "felmentő sereg" oszlopos tagját.

Köszönöm, ennyi volt az idei szülinap!

Azt hiszem rá kell jönnöm, hogy az élet már nem fog lelassulni a kedvemért, ezért megpróbálom felvenni a tempóját, és együtt haladni vele. 9 nap van hátra a szülinapomig, és hát egy-két dolog felgyülemlet. Két előadást kell elkészítenem 2 nap alatt és utána már csak 1 hetünk van hátra a Trilak megbízással. Abszolút nem érzem ezeket teherenek. Tudom, hogy képes vagyok rá, és nem futamodom meg.
Sőt, történtek az életemben váratlan dolgok is. Akadt egy lány, aki az első randi lehetősége elől nem menekült, hanem inkább elfogadta, és jól érezte magát velem. Teljes döbbenet uralkodott el rajtam, és jól éreztem magam. Sőt azóta is jól vagyok, és furán érzem magam. Nem tudom mit kell csinálni, hogy kell csinálni, és mikor kell csinálni. De azt hiszem ez így jó. Csak hagyom magam sodródni az árral, meglátjuk mi lesz belőle.
Érdekes, hogy mindez akkor történt meg, amikor már mindenről lemondtam, és igazából nagyon nem érdekelt az egész barátnő ide, barátnő oda dolog.
Azért egy kicsivel több idő nem lenne rossz saját magamra.

Túl vagyok a dagályon, és nem mosott el a parton állva a víz.
Megírtam a zh-t kedden reggel 8-kor, este prezentáltam este 8-kor, és egyúttal be is fejeztük az egyik szimulációs gyakorlatot, ami nagy terhet vett le a vállamról. (A csoport 5 fős, de a 7 előadásból, amit tartanunk kellett, 5-öt én adtam elő, vagy közremükődtem, és kettőt majdnem teljesen egymagam csináltam)
Ma megírtam a spanyol zh-t. Tanultam is rá, és így valamelyest sikerült utolérnem a társaságot, bár még van mit átnézni. Sőt, a nap vége felé, még arra is jutott idő, hogy a társammal tartsunk egy gyors brain storming-ot, hogy hol állunk, és mik a terveink a munkánkban. Ehhez még hozzájön, hogy a szakírányon sikerült kicsit lenyugodnom, miután a szakdogámmal kapcsolatban beszéltem a "mentorommal". Ez a sok viharfelhő most egy időre úgy érezem valamelyest arrébb kúszott felőlem.
Sőt, ami még nagyon fontos, hogy a múlt hét pénteki buliból (1/2-es) úgy néz ki még egy randi is összejöhet. Várom a hétvégét, és várom a holnapot.

Valahogy úgy vagyok, mintha a tengerparton sétálva a bokáig érő vízben fulladozni kezdenék. Csak a bokámig ér a víz, de én elkezdek azon stresszelni, hogy árhullám fogja elmosni a partot. Csak sétálok, nagyon lassan, nagyon egyedül, és fokozatosan bekúszik a bőröm alá a gondolat, meg fogok fulladni. Egyszer csak jön majd egy hatalmas hullám, és elmossa az egész partot velem együtt. Aztán napokkal később majd a partra sodrodom, és a sok ismerős és ismeretlen majd ott fog állni a vízes de élettelen testem felett, és azt fogja kérdezni a mellette állótól:

- Te nem úgy emlékszel, mintha ő tudott volna úszni?
- Talán csak a félelmei fojtották meg, és nem a víz..

Ekkor mindenki arra az emberre fog nézni, aki a választ adta, de senki nem fogja látni. Én ismerem őt, és tudom ki lesz az.

Csak az rémít meg, hogy minden nap látom őt, de nem tudok vele beszélni. Mindennap beszél hozzám, de nem hallom meg. Csak az zavar, hogy ő a tükörképem...