Előttem a kép, sivatag. A pára szinte hullámzik a föld felett. A távolban viszont nem a megszokott kép: A kietlen puszta helyett rengeteg nőt látok. Nők, akik felém tartanak, és nagy port vernek fel. Hátranézek, és ott is csak nő. Alig van rajtuk ruha, és mind felém tart. Összezárom a karjaimat védekezésképp, és leguggolok! Próbálok minél kissebbnek látszani, de egyre hangosabban hallom, ahogy a rengeteg nő csak közeledik felém, és a lábukkal felverik a port a talajról. Hirtelen, mikor már odaérnének hozzám, csönd! Kinyitom a szemem, felállok, és látom, hogy mindenki halad a maga útján, és én le kell, hogy szálljak a metróról. A nők ott vannak de egyik sem felém közelít. Néha elkapok egy pillantást, esetleg rosszaló, hogy miért bámulok, de akad aki visszamosolyog: "Hello!" Elfelejtem miért is voltam magam alatt eddig, és azon jár a fejem, ez a sok jó nő tényleg mind parlagon hever? Najó, lehet nem mind szingli, de biztos sok akad köztük. Csak bátorság kell, és egy kis jó szöveg. De hisz ebből egy már meg is van. Csak ki kell nyújtanom a karom, és megérinteni az előttem járkáló megannyi lehetőség közül egyet.

Szombaton tesóm 30. születésnapja. Nagy hepaj várható a Duna pesti partján, és elképzelhető, hogy addigra elég bátorságot gyűjtök össze, hogy kellően illuminált állapotban valakit elindítsak azon az ösvényen, hogy lángoló tűzes vágyamnak egy éjszakán eleget tegyen... :)))