Shane's Den

Tegnap buli volt, és holnap is buli vár rám! Ma pihennem kell, és gyógyulnom, úgyanis megint beteg vagyok! Utálom! Éjjel 5kor jöttem haza, és 7ig nem bírtam aludni, pedig nem kicsit voltam álmos, de egyfolytában köhögtem. Most reggel is arra ébredtem, hogy köhögök.
De a születésnapokat nem lehet kihagyni, és most két jóbarátomnak van 3 nap leforgása alatt, így a megjelenés kötelező. Azt azért nem értem, hogy ott vagyok ezeken a bulikon, és az ismerős csajokkal tök jól elbohóckodom, és jól érzem magam, de a szórakozóhelyen miért nem tudok leszólítani egy jó csajt? Vki segítsen nekem ebben!!! Utána már menni fog, csak a leszólítással van a baj.. Bár nem értem miért, hisz annyira baromi jó pasi vagyok...:)

Ott álltam a pultnál, és arra vártam, hogy megkapjam a teámat. Szét voltam fagyva, már vagy háromnegyed órája a temetőben vagyok, de még háromnegyed óra, míg kezdődik a temetés. Csak el akartam kerülni, hogy találkoznom kelljen vele. Vele és aki még ott lesz. Azt éreztem, hogy nem akarok ott lenni. Nekem nincs helyem ott. Már nincs. Már régóta nincs. Ezt már akkor éreztem, amikor belépve a kávézóba a régi ismerős nem ismert meg. Nem az én ismerősőm, hanem az ővé, de akkor is, hiába néztem rájuk, a szemükbe, már nem látták a kisfiút, akit anno ismertek. Akivel anno 4 napig Visegrádon együtt is voltak.
Én csak ott álltam és vártam a teát, mikor vki azt mondja, ez nem ő? Tudtam, hogy be fog jönni. Csak azon voltam, hogy egyre kisebbnek tűnjek, és el tudjak bújni a kabátomban. Ő belépett, és már ahogy az ajón bejött, és csak 1 szót szólt, tudtam, hogy ő az. Nem kellett megfordulnom. Remegett a lábam, mert tudtam, hogy nincs egyedül, és hogy nagyon kínos lenne, ha most megfordulnék. Hallottam, amint bemutatja, hogy "vele még nem is találkoztatok, ő itt a barátom, Zoli". Tudtam a nevét, de ezt a mondatot nem akartam hallani. Egyszerűen csak arra koncentráltam, hogy nem fordulok meg, és talán nem vesz észre. És így is lett, ő kiment, mert sírni kellett. Hallottam, a hangján, hogy szegény nagyon kivan. Én meg megfordulni sem mertem. Aztán megittam a teámat a kávézó sarkában, jól elbújva, és vártam, hogy annyi idő legyen, hogy már ne legyen időm találkozni velük. Felvettem a koszorút, és elindultam a ravatalozó felé. Emlékszem, ahogy végigmentem az ismerősök között, és néhányan talán meg is ismertek. Látszott rajtuk, mit gondolnak, de engem nem érdekelt, nem miattuk voltam ott. Nem is a show részeként, inkább csak letettem a koszorút, és rájuk néztem. Akkor vették észre, hogy ott vagyok, és az érzés leírhatatlan volt. Tépj ki egy érzést a szívedből, és tedd le egy urna elé, miközben mindenki téged néz. Szörnyű volt őket így látni. Valaha a családom voltak. Nem is rövid ideig. Akkor hozzájuk tartoztam, ma pedig csak egy fiú voltam, aki a háttérben meghúzodik, és képtelen bármit tenni. Abban reménykedem, hogy a jelenlétem egyfajta támaszt nyújtott nekik. Miután a hamvakat a földbe helyezték, és sokan eléjük vónultak a részvétüket kinyílvánítani, én is beálltam a sorba. Ahogy megálltam előtte, a szívem megremegett, gyönyörű volt, és rettenetesen szomorú. Átöleltem. Én voltam az első, pedig nem volt rövid a sor előttem. Egy pillanatig csak öleltük egymást, és éreztem, hogy ő akarta, hogy átöleljem. Tudta mit fogok a füllébe súgni, de mégis elsírta magát. Aztán még egyszer egymás szemébe néztünk, és én tovább léptem.. Amikor az anyukája nézett rám, és mosolygott, úgy éreztem ha másért nem, hát már ezért megérte nem elrohanni a kávézóból, hanem bátran tovább menni. Azt hiszem mindkettőnknek nagyon jól esett, amit a másikunk mondott. Majd utána elindultam haza. Még egyszer visszanéztem, ahogy ott álltak a sírnál és könnyes szemmel fogadták a részvétnyílvánításokat. Csak egy dolog járt a fejemben, amit akkor és ott ki is kellett mondanom: Ég veletek....

Nah hello! Mondanám, hogy köszi a sok hozzászólást az előbbihez, de nem mondom. Nem tudom miért olyan nehéz akár egy pontot postolni, de mind1, biztos hülye kérés volt. Azért remélem lesz még, aki meggondolja magát, vagy csak nem vette még észre.
Édes Edina, neked pedig külön köszönet, hogy vállaltad az első hozzászóló szerepét!
Más: Az a helyzet, hogy itt a tesóm! Pénteken érkezett, és azóta nincs is túl sok időm egyedül, végig vele vagyok. 7re mentem érte a reptérre, de már ott késett egy órát, aztán mentünk moziba, meg lazulni ismerősökkel. Tegnap pedig hatalmasat buliztunk! Írtó durva volt! Én, a tesóm, és a Dzsi (aki 30 éves lett) széttéptük a táncteret a Miniatűr nevű szórakozóhelyen. Végre megint úgy tudtam bulizni, h elengedtem magam, nem csajozni akartam, csak örjöngeni, táncolni, és marhulni. Érdekes megjegyzés, hogy a tesóm barátai sorban közölték velem, h megöregedtem. Ez főleg akkor esett jól, amikor a csajok jöttek faggatózni, hogy hány éves is vagyok, és régebben is ilyen jól néztem ki?! Tudom, ez most egoistán hangzik, de akkor is. Amikor olyan bomba nők odajönnek hozzád, hogy baromi jól nézel ki, de ne bízd el magad, akkor azt mondom, hogy még nő sem kell a bulira. Írtó jól éreztem magam, és tetszett, hogy mindenki nagyon laza volt. Néha úgy érzem én így tudok bulizni. Ha azok, akik velem vannak, azok nem csak egy helyben táncikolnak, vagy gyötrödnek, hogy 2kor menjünk már haza, hanem tombolnak. De tényleg tombolnak! Tesómmal nagyon odatettük magunkat, és vhogy felszabadít engem. Tény, h egyedül is egy vadállat hurrikán tudok lenni, de vele egy gigantikus földrengés vagyok egy 100 emeletes ház tetején!
Viszont holnap megy haza, a mai nap pedig azzal telik, hogy a reggeli csandázásokat próbáljuk feldolgozni, és vmelyest jobban kinézni!
Más: Két napja nyomom a "mozgás hónapot" és eddig betartottam, voltam futni, lépcsőzni, és fekvőztem is tegnap. Ma sztem szobabiciklizni fogok, és lehet kicsit lépcsőzni!

Kedves olvasóim!

Hát ma van 1 hónapja, hogy elindítottam a blogot. Pár embernek elmondtam azóta, és bíztattam az olvasására, van akinek viszont csak említettem. Ha lehet egy kérésem felétek, azt kérném, hogy eme bejegyzésemhez mindenki írja le, hogy hogy tetszik a blog, vagy ha ehhez nincs kedve, akkor csak írjon akármit pár szóban megjegyzésként, hogy tudjam kik azok, akik követik a blog, és ezzel együtt az életem történéseit.

Köszönöm!

p.s.: Légyszi, tényleg írjatok! Fontos nekem!

A tegnapi esti hoki megtette a hatását. Csöppet fáradt vagyok, de lehet, hogy azért közrejátszik, hogy hoki után még elmentem bulizni, és hazavittem 4 csajt... mármint nem hazahoztam. Azért ez fontos különbség. :) Most, hogy van másfél hetem, előreláthatólag eddig 3 bulira vagyok hivatalos, és mindegyik születésnap. Kemény hétnek nézek elébe. Eldöntöttem, hogy valszeg pénteken elkezdem a kondi hónapot, ami azt jelenti, hogy minden nap a héten (bár lehet lesz egy pihenőnap) csinálnom kell vmit. Valszeg a napokban megveszem a kondi bérletet, hokiról egy sráccal már lezsíroztam, hogy járunk futni, és a focinak valamint a squashnak is helyet keresek a határidőnaplomban. Tehát ha esetleg vki akar az utóbbi kettőbe társulni, azt várom szeretettel.
És remélem szúrkoltok, mert ha egy hónapig tudom végig csinálni, hogy heti 6x mozgok, akkor talán sikerül egy verseny súlyt elérnem. Izmosodni akarok!

Fontos, hogy tudjuk, nem csak jól érezzük magunkat, de jól is vagyunk! És én jól vagyok! Régóta terveztem, hogy ha elmúlok 20 éves, akkor elmegyek csináltatni egy HIV és szifilisz tesztet, hogy a későbbiekben felbukkanó lányok, nehogy tőlem legyenek betegek. Ki tudja az eddig 21 évem alatt mit szedtem össze. Ma voltam és két hét múlva eredményt is tudok.
Legyen ez mondjuk a Felelőség Napja!
Este hoki, azt hiszem odateszem magam rendesen. Kell egy kis hajtás..

"Elloptam a füzetedet,
hogy írjak neked verseket,
Elvetted az eszemet,
Megcsalnám a nejemet,
Megtenném, de nem lehet,
Mert tudom nem szeretsz,
Csak a szerepedet tetteted,
Egyszer talán enyém lehetsz,
Azt a napot nem felejtem.."






































p.s.: Hát igen, azóta azért talán jobbakat írok, de ezen ma is jót nevetünk! :)

Voltam, s leszek; Reggeli magányomban; A magány fogságában; Pillanatok; Kimondatlan szó; Vak képek; Újabb csepp gördül le arcomon ;Harcban az élet; Vágy; A szigeten; Bárcsak más lehetnék; Lépések; Hevesen dobban a szív; Hozzád; Furcsa éji pillanat; Kétség; Félek; Harc a bánat ellen; Eltörött tükörkép; Álmok és emlékek; Angyal volt; Rég volt; Csak úgy; Tanulság; A szerepem; Egy eltévedt vonat; Kimondatlanul; Eltépett sorok; Télre várva; Annához; Szép Este; Felejtés; A köd

Ez 33 cím. A 33 versem címe. Soha nem írtam még így le őket. Ha holnap egy áramszünet kiégetné a winchesterem, talán örökre elveszne az összes. Talán egyet-kettőt, innen onnan vissza tudnék szerezni, de mindet soha. Talán ha soha nem írtam volna verseket, teljesen más ember lennék. Sok érzelem, sok indulat bennem maradt volna. Ahogy így olvasom őket, az jut az eszembe, h miért kezdtem írni.

A legelső verset, a Voltam, s leszek, akkor írtam, amikor egy lánnyal beszélgettem arról, h miképp viselem az első nagy szakításom. Utána sok vers szólt arról, h mennyire üresnek éreztem magam abban az időszakban, utána jött pár vers, ami arra mutatott, h túl vagyok rajta, sőt, a Bárcsak más lehetnék már arról szólt, hogy egy másik lány szerelmére vágytam. Aztán történt egy enyhe visszaesés, és úgy éreztem, nem találom a helyem. Talán ennek a korszaknak volt a legkifejezőbb verse a Vak képek.

Ezután írodott meg az a vers, amit talán páran olvastak, a Harcban az élet! Talán a kedvencem. Arról szól, h miképp lehet egy nagy bukás után mégis úgy hozzááállni az élethez, hogy nem adod fel, hogy küzdesz és akarsz. Aztán jönnek a második szerelem versei. Ezek közt már találhatóak igazán erotikus témájúak is. Talán ez sokat elmond magáról a szerelemről is. És a korszak lezáró verse az Angyal volt. Második Best! Mai napig, mikor elolvasom tudom mit éreztem. Az érdekessége, h ez volt az első vers, amit olvasott olyan nő, akiről a vers szólt.

Az ezt követő versek egyfajta tévelyedésről szólnak. Sokszor támadt fel bennem a kérdés, hogy hol állok most a világgal. Persze más a helyzet az Egy eltévedt vonat c. szerzeménnyel, ami egy őszinte vallomás egy lánynak, akit nem kaphattam meg. Sokáig gondoltam rá, hogy ő lehetne a 3. szerelem.

A 4. "alkotói korszakot", én úgy hívnám az Élet. A Télre várva, amit a blogon is olvashatok, egyfajta érett gondolat szerintem. Míg az utolsó vers, A köd, a én helyzetemet írja le, amint keresem a páromat ebben az új Életben. Összeségében azt mondhatjuk, h kb 18-19 éves korom óta, azaz 3 éve írok, és fő témáim a saját szerelmi életem, és csalódásaim, valamint az élethez való hozzáállásom.

Viszont van egy vers, ami talán egyfajta "elő verse" volt mindannak, amiről ez az egész szól. Ez a legelső versem, és ma este adtam neki címet. Az, h kinek szól(t), azt elég ha ő tudja. A következő bejegyzés maga a vers lesz, remélem tetszik mindenkinek, és tekintesetek rá úgy, h ez egyfajta vicces szárny bontogatás volt, vmikor a 18. életévemben...
(Itt emelném ki, h a lány, akinek írtam a füzetébe, ő a mai napig nagyon fontos része az életemnek, és itt köszönném meg a több éves barátságát, és a nagyon jó tanácsait!)

Azt hiszem tegnap este kicsit kiborultam, mikor hazaértem. Most így józanul és nyugodtan, azért nem látom a helyzetet ilyen kaotikusnak. Hisz a buliban történtek jó dolgok is, akárcsak az életben. Azt hiszem nem kéne inni most egy darabig. Kihozza belőlem a régi ÉN-emet! Aki állandóan szenvedett..

Jövök ki a Morrison's 2-ből, és veszem fel a kabátom. Az utcán. Mellettem két srác taxit próbál hívni, és közben a velük lévő csaj elkezd nézni engem. Én egy laza Hello-val indítok, és megkérdezem, h ismerjük-e egymást. A lány válasza: Lehet, mert nagyon ismerősnek tűnök. (Hozzáteszem, biztos vagyok benne, h még soha nem láttam) Erre a pasija elém lép, és kérdezi, hogy mi a baj? Azonnal ütni akartam. Nem is kerültem ki a balhét, közöltem, h az a baj, h nem tudtam, h a barátnőd. Az? Mert ha igen, akkor bocs, de ő szólított le. A srác meg közli, h igen az ő barátnője és mi a baj? Közöltem, hogy az a baj, h a bnőd leszólított, és megnézett, de ha tudom, h egy ilyen szuper alfa hímje van, nem is nézek rá. De most már késő, ez neked problémát jelent? Erre közelebb lép, én meg a szemébe nézek, de úgy, hogy az éreztem, most meghal. Szétverem a kurva fejét, hogy ilyen idióta fasz bepiálva ugrál előttem, és azt hiszi ő az atyaúristen. Meg akartam ütni, rúgni, alázni! És ekkor megijedtem!
Úristen, ez én vagyok? Mi történt velem? 1 év alatt mivé változtam? Lehet, h csak a füst, meg a bent töltött idő, és ahogy végignéztem a rakás szerencsétlent, én meg hiába ittam a söröket, meg a mojito-kat, de jobban félek, h más. Lakik bennem még vki. Az elmúlt egy évben erősödött meg, és úgy érezem egyre vékonyabb a fal közte és köztem. Néha azt érzem, hogy ő hozta rám a bajt, miatta kell orvoshoz járnom, és miatta vagyok egyedül. Ő akar egyedül lenni, és ő minden bajom okozója. Közben pedig én be vagyok zárva, és ordítok az elveszettségtől, és félelemből, hogy senki nem fog rám találni. Félek, és már nem merek semmit mondani. Elzárkozom, és megtartom a gondolataim. Itt ülök lent, és közben vetítek egy olyan filmet magamról, amiben mindenki jót nevet, és közben elveszítem valahol magamat...

Vége. Lezárult a félév, zsebemben az OKJ!
Megszakadt a hoki sorozatom. A 8. meccsen csak 4 gólt lőttem. Minden sorozat megszakad egyszer.
Voltam fodrász modelkeni, és baromi jó lett a hajam. De még titok milyen...
Telnek-múlnak a napok, és most, h már cél sincs előttem még szürkébbé és hétköznapibbá vállnak. Kéne egy cél, egy elérhető feladat. Ez munka? Nyelvtanulás? Külföld? Vagy szerelem..? Útobbit úgyse tudom befolyásolni. Az csak megtörténik. Az elsőre nincs válasz, mert nem tudom mi lesz a suliban. Nyelvek - Gondolkodom egy angol nyelvtanfolyamon felfrissíteni magam. Külföld.. Ehhez idő kell.
Mindig uazok a kérdések, és soha nincs válasz. Amikor meg azt hinném vmelyikre már válaszolnék, akkor rájövök, h nem tudok!

Nehéz megszólalni a történtek után, de az élet megy tovább...
A tegnapi nap során sikerült Colin barátommal megszállnunk a Fővárosi Műjégpályát. Ez egyszerre volt élvezetes és fájdalmas tapasztalat. Sokszor mikor a jégen vagyok, és csúszkálok fel-alá, eszembe jut, hogy ha fiatal koromba a szüleim elküldtek volna korizni, és hokizni, talán most teljesen más életet élnék..
Más: Már csak két nap a reklám asszisztens OKJ-jémig. Ez egyben felveti egy másik nagyon fontos kérdést is. Kezdjek-e el dolgozni már a következő félévemben? Talán még esély is nyílna rá. Nem lenne rossz esetleg az UNILEVER-nél, vagy más helyen elhelyezkedni vmilyen marketinges területen. Gondolkodom..

p.s.:Ha esetleg a blog-ot olvasók között van, aki tudna segíteni ebben, várom az észrevételét..

Reggel, 8:43 előtt van. Még nem mentél el, még itt ülsz mellettem, és beszélgetünk..
Csak annyit akarok mondani, hogy nagyon sajnálom, és hogy hiányozni fogsz. Talán nem nekem a legjobban, de nekem is. Azért mert manapság kevés olyan jó ember születik, mint te. Soha nem fogom elfelejteni, amit mindig tanácsoltál: "Soha ne házasodj meg!" Azt nem ígérem, hogy be is tartom, de megfogadom, hogy gondosan választok majd. Ha pedig a lányodnak bármire szüksége van, rám akármikor számíthat.
Csak ennyit akartam, h tudj! Most 8:43-at üt az óra, és csörög a telefon: Brigi hív, azt mondja hajnalban elmentél. Hogy elaludtál, és már nem ébredsz fel...
Isten veled, nyugodj békénben Gyuri bá...

Senkit ne tévesszen meg a cím, nem a borról írok. Nem is tudnék! Vagyis tudok. Tudtam! Nah, így helyes! Azt hiszem túl vagyok a felén. Megírtuk reggel az OKJ első felét, és a kreatívitásom nem hagyott cserben. Aztán, hogy aki értékeli, az egyetért e velem, az majd egy hét múlva kiderül. A fő téma a borfogyasztás volt, és ennek kapcsán kellett különböző feladatokat megoldanunk.
Más: A 2 órás vizsga után szükségem volt egy kis kikapcsolodásra. Moziba mentem, méghozzá egyedül! Ez szerintem sok ember agyában felmerül az életében, milyen érzés mozizni egyedül. De nem hagyhattam ki. Csak 500 ft volt több mint másfél óra nevetés. Mikor beléptem a moziba, és konstatáltam, hogy rajtam kívül 4 pár fogja végignézni a filmet, azt hittem elsüllyedek. Szörnyen magányos érzés volt! De elkezdődött a film, és sikerült visszarázodnom a saját kis világomba és jókat nevetnem!
Más2: Este jégkorong! 7. alkalom, 7 gól! 5 perc volt hátra, és 3 gól választott el a 7-től és már ki is jelentettem, h megszakad a folyamat, h mindig annyi gólt lővők, ahányadszorra vagyok itt, de a meccs utolsó gólja az én 7. gólom volt. A többiek pislogtak úgy bevartam. Ha vki megtanítana rendesen korizni, akkkor az NHL is felfigyelne rám... :)

Hey, hát itt az idő. Elkezdődik a versenyfutás.. Az órákból percek vállnak, a percekből pillanatok, és már látom magam holnap reggel 9kor a padban, mikor is kezdődik az írásbeli része a következő OKJ-nek! Talán most érzek egyfajta izgalmat. Nem a vizsgától, hanem, h a jövő egy darabkája most elérhetővé vállik. Aztán ki tudja?
Az indexem már itthon van, kiérdemelt helyén fekszik, elkönyvelve a 4,4-es átlagot, ami életemben másodszor sikerült és ez a top!
Más: Én már egy "elment szekér" vagyok. Erre nem tok reagálni. Nem is akarok. Az elv a következő, csak olyan szerelem kell, amiért nem kell megküzdeni, olyan, ami csak megtörténik. Ha én ki tudom várni, h megtörténjen, akkor más is. Főleg ha én másra vártam. Ha más a felfogásunk azzal kapcsolatban, h hogyan kell élni, hogyan kell időt adni magunknak, akkor nincs rá szükségem. És ezzel el is jutottunk a jól ismert egyenlet megszokottá vált eredményéhez: Több lehetőség, végeredmény 0! :)
Esetleg a holnapi vizsgára való tekintettel mondhatnám: A PR-om következtében az image-om jó, olyan, mint amit a vállalati arculatban el akartam érni, de a forgalmam akkor se nővekedett... :)))))

"Hello Uram, csak én vagyok, hívjál vissza, mert dumálni akarok! Mi a bánat történik velem, idelent? A telefonom nem fogadott hívások, és a vonal végén lányok miért nem jelentenek semmit nekem? Persze meggyűrtem már néhány lepedőt, de vhogy nem találom a nőt, akivel el tudom képzelni a jövőt, persze meghatódott párszor a kicsi szívem..."

(Möller Zsolt - Valami komolyabb kéne)

Egy biztos: Nagyon kiábrándító dolog józanul lemenni bulizni. Ahogy állsz a piszóárnál, és melletted vki épp a vacsoráját teszi ki, hát mit ne mondjak. Legalább 17 lehetsz úgy hiszem, és már azt hiszed tied a világ, mert megittál a csajok előtt két pohár vodka-narancsot. Vajon én is ilyen voltam? Vajon mindenki azt hiszi 18 éves kora környékén, h akkor fog felnőni, ha iszik, cigizik vagy valami durvább dologhoz nyúl? Vagy van még olyan, ki hisz abban, h a sport vagy a tanulás is tehet ugyaolyan vagánnyá, avagy felnőtté. Valahol sajnálom, h én nem hittem a sport erejében. Pont a mai nap után, mert ma találkoztam néhány régi gyeplabdással, és egyszerűen meghűlt bennem a vér már csak a tudat miatt, h egy helyen szórakozok velük. Úgy éreztem kevesebb vagyok...

Persze ez hülyeség, de akkor is.. a fiamat biztos támogatni fogom, h sportoljon!

(really "post" script: Ha lányom lesz, kolostorba megy, h nehogy egy fiú is hozzáérhessen! És igen, saját magamból indultam ki...:) )

Télre várva

Hajam most arcomba lóg, kezem megfáradt,
De üresség leple nem szállt le és nem vagyok bágyadt,
Most csönd van, mint mikor a vihart várjuk,
A hullám a partot mossa, habját homlokomra ontja,
Én pedig csak ülök, s nézem miképp a nap felkel,
S álmomból a parton fekve felver.

Üdv régi ismerős, hello kedves szomszéd,
Milyen most az idő, milyen a szél, milyen most feléd?
Kerted kapuja most is nyitva áll, mint mikor kirohantam,
Virágaid közt most is ott bújik valahol egy szerelmes dallam?
Van e víg dal, és boldog mámor mézédes csomagban,
Vagy nálad is csönd van, és süvit a fény az ablakban?

Látom nem kell az asztalt teríteni, hisz ott hever a sok étek,
Emlékszem mikor hajdanán sokat jártam felétek,
Hozzátok betérve az asztalon mindig akadt nedű, és falat,
Most pedig ott hever és roskadozik az asztal a súly alatt..

Mi történt barát, mi ez a csend, mi ez a homály?
Hol van angyali szeretőd és az álom szép báj?
Hát te is úgy jártál mint én, kettétört a tükör,
Ülj le mellém, ne állj ott, mint egy buta ökör!

Mind így vagyunk ezzel, tanácskozni erről nem kell,
Bú és szomorúság percnyi szerető csak, ki álmodból felver,
Jön, s megy, mint vándor madár a keleti széllel,
Hozzászoknál és élveznéd, de máris mégy el..

Hív az út, hív a tenger, hív az élet, hív, hogy éljek
Fogadd most tanácsom, felkelek, és felsegítlek,
Jöjj most velem, nézzük meg még egyszer mikor a nap felkel,
Hallgassuk most moraját, semmi más nem kell.

Aztán mikor kisütött, és a hold már aludni tér,
Mi fagyos orral, és lefagyott kézzel üdvözöljük a telet,
És gyúrjunk egy nagy hógolyót két kézzel,
Majd romboljuk szét a várát, és építsünk neki két szívvel….

(2007-12-09 1:30)

Régóta meg akartam már nézni a Remény Rabjai c. filmet, amit ma megnéztem. Volt benne egy nagyon tanulságos rész: A főszereplő (Tim Robins) meséli a másik főszereplőnek (Morgan Freeman), hogy ő el akar jutni a tengerhez. A mexikóiak állítólag azt tartják a tengerről, h nincsenek emlékei.
Azt hiszem ez eléggé idilli, és tetszene. Ülni egy tengerparton anélkül, h emlékeim vagy problémáim lennének. De úgy gondolom ehhez még talán a tengerhez sem kell elmenni. Egyszerűen csak elhatározom, h mától nincsenek próblémáim, és már kész is. Ha mindig rágódsz azon, h mi múlt el, hogy mit nem kaptál meg, akkor jobb lesz? Mert szerintem nem. Jól vagyok, és már régóta elfelejtettem emlékezni..

A mai nap is úgy telt, mint az azt megelőző, bár nem teljesen. Próbálok a tanulás oltárán önmagamat megszégyenítve áldozatot hozni, de vhogy a hátralévő oldalak száma olyan lassan fogy. Igaz, megnehezítvén én is eljárok forró csokizni, de hát nem tehetek róla, hogy a kókuszos forró csoki oly csábító.. És ha nincs? Hát nekem az is elég, ha nézhetem, amint más valaki épp egy mandulásat megiszik. Csak tudnám mi zavarja..

Holnap vége a vizsgáknak, és már csak az OKJ van hátra. Az pedig várom! Végre egy kis kihívás. Félteni csak a vizsgabiztosókat lehet tőlem, mert én nem kegyelmezek.


p.s.:Gyógyulásom narancsevéssel gyorsítom, mert sok benne a vitamin!

p.s.2: Remélem több, ilyen mondanivaló nélküli hozzászólással nem fogok senkit untatni.. :)

Mit is mondhatnék? Ezen járt egész nap a fejem. Talán túlságosan is magasröptűen szeretnék néha írni, pedig a fentebb styl nem az én tollam eszköze. De próbálkozni csak szabad.
3 dologról szeretnék ma megemlékezni:
1) A nők olyanok, mint a sütés, és a főzés. Vannak olyan ételek, amiket az ember hamar össze tud ütni, de úgy igazán nem lakik jól vele, csak a pillanatnyi éhségét csillapítja. Vannak ételek, amelyeket, ha megkóstolunk, előfordulhat, hogy nem ízlik és többé nem eszünk olyan kaját. És vannak olyan ételek, amiket megkóstolunk és soha nem akarunk mást enni. Persze nagyon kevés ilyen van, főleg azért, mert jó kaját csak sok finomítással és hozzáértéssel lehet készíteni. Ezért olyanok a nők, mint a sütés és a főzés: Kell hozzá egy jó szakács, aki csak férfi lehet...
2) Volt ma egy pillanat, amikor azt hittem semmi sem változott, és egymagam csücsültem itthon betegen. Szar érzés volt! De aztán valahogy mégis csak eltelt az idő (Colin barátomnak köszönöm a kínai videókat), és nyugodt fejjel most már azt mondom, leszek elég férfi és várok még.. Csak nem fogok most azon szenvedni, h egy estét megint egyedül töltöttem?!
3) Megnéztem egy új sorozatból egy részt. Lényeg: Leégett benne egy árvaház, és 3 gyerek odaveszett. Egy másik gyerekről is azt hitték, h ott bent égett, de ő túlélte és évekkel később le akarta romboltatni az egész házat, h végre felejteni tudjon. Az epizód végén a másik 3 fiú szelleme megnyugvást talált, mert a 4. fiú megjelent a házban 1 nappal a lerombolása előtt, és túl tudta tenni magát a történteken. (Vagyis azon, h nem hibáztatta magát tovább a többiek halála miatt) Ebből nekem az jött le, h néha nem kell írtóznunk a múlttól, inkább találjuk meg benne a tanulságot. Ha pedig ez még nincs meg, akkor fogadjuk meg a Shane féle tuti tanácsot: Nevetni soha nem nehéz. Ha még erre képesek vagyunk, akkor soha nem lesz semmi gond, amivel ne tudnánk megbírkozni..

p.s.: Szentimentális vagyok? :)

Pillanatok, melyeket hiányolok

 
Sötét éj, sötét éj, ablakomon beszűrődő pislákoló fény,
Szobámra nyíló életet adó csörgedező remény,
Keresem most agyam, hogy feltöltsem emlékeim üres polcait,
S teszem akkor, mikor már nem látom szerelmem dolgait,

Kemény vár fala lett elmém sötét pereme,
S csak kis remény lopódzik ide be,
Szobám az vagy csak kis odú, melybe mindenki besétál,
S mikor szükség lenne, mikor éreznem kéne, mindenki csak odébbáll.

S rajtam rúgás nyomai idővel lassan elhalványodnak,
Hagynak bennem oly nyomot, melyek később sem múlnak,
De talán pont e fájdalmas emlékek azok, mik később váramat építik,
S tetememet halálom napján martalócok nem tépik.

Sikerek-e, melyek idelent, mint denevér a barlangba leszállnak,
Vagy felfoghatom homályos jelenemnek következő akadálynak,
Hisz mit ér a tudás, melyet ember nem tud használni,
Ha magány köde az, melyben gépem nem tud felszállni.

Mert rossz az, ha az ember nem szerethet, s érzelmet szíve nem rejthet,
Üres sziklaként lezuhanni mélybe, attól csak retteghet,
S mikor földet ér, fetrengve azon merenghet
Hogy útközben elfelejtett emberi neveket..

Neveket, melyek életünket megszépítő barátságokat rejtenek,
Neveket, melyek hamvadó szerelmünk alatt hevernek,
Most fogom magam, s ásót ragadok,
Magam körül kiásni neveket akarok,

Tettem eleget, hogy legyenek elegen, s velem nevessenek neveken,
Melyeket lehet ma visszadobok, lehet elrejtek hevesen,
Mikor majd elegen leszünk, hogy újra kiássanak rejtekemből,
Akkor majd könnyeket hullok szeretetből,

S emlékezni fogok milyen volt szerelemből…

(2006-05-28 0:59)

Lassan el kell fogadnom a tényt: beteg vagyok! A hideg a csontjaim alá kúszott be, és úgy tör magának útat, h én nem állhatok ki ellene!
Furcsa egy nap volt, egyszerre éreztem azt, h várakozom, mint ez idáig már sokszor, de a mai várakozás fordulatot is hozott. Volt egy pár óra ma, amikor nem éreztem magam betegnek, pedig köhögni nem tudtam elfelejteni..