Épp egy Bed Beach buli után... azt gondoltam írnom kell...
Nem egy megszokott hely tőlem, az biztos. Egy barátom ma szakított végleg a barátnőjével, és úgy gondoltam baráti kötelességem, hogy ha tudom, legalább pár órára elvónjam a gondolatait arról, h most szar neki. Remélem sikerült. Azt gondoltam, ha ennek az az ára, hogy egyszer nekem is el kell mennem a Hajógyári szigetre, akkor hajrá. Be kell, hogy valljam, amint beléptünk egy kedves barátom szavai csengtek fel a füllembe: "olyan a hely számomra, mint Siófok.." Tényleg van benne valami. El tudom képzelni, amint pezseg ott az élet. De azért teljesen nem volt alaptalan a gyanúm, hogy azért a sznobság armani ingeben, és gucci napszemüvegben azért letette már ott lábnyomát. De alkalmadtán már kevésbé fogok idegenkedni a helytől.
A hétvégét viszont nem Budapesten töltöttem, hanem Tiszalökön. Ez egy aranyos kis "üdülőfalu" Miskolc és Nyíregyháza közelében, ahol a csapat egyik tagjának a szülei nemrég vettek egy kis telket. Egész hangulatos kis házikóval, meg 3 kocsinak elegendő parkolóhellyel. Jó kis hétvége volt, mert a lánynak pénteken szülinapja volt. Így pénteken azt ünnepeltük, majd szombaton egy kellemes pörkölt után sikerült kellően megrészegülve a helyi krimóban egy jót buliznunk. Igaz én kicsit megfásultam miután kitáncoltam magamból a piát, azonban a sok részeg emlék társaimról mindenért kárpótolt. Nem beszélve a szomszédról, aki behajtó és rock énekes is volt egyben, valamint Colin barátomról, aki részegen azt hitte, mi hagytunk hátra piákat, és állandóan megjelent a semmiből teli kézzel.
Viszont volt az útnak egy másik része is, méghozzá az autópályán való vezetés. Életemben 3x tettem meg ekkora útat, és vezettem autópályán. Odafelé még semmi nem volt, egész kultúráltan levezetünk, én követtem az előttem haladó GPS-szel felszerelt Leon-t. Még élveztük is néha, hogy kicsit gyorsabban mentünk, és király módon előztünk. Azonban hazafelé a pályán elkapott minket egy olyan vihar, hogy halálfélelem lett úrrá rajtam és a kocsi többi utasán is. De így volt ez a másik kocsiban is, mint utólag kiderült. Rettenetes volt. Kezdődött azzal, hogy a szemerkélő esőt a kocsi ablaktisztító lapátja alig vitte, majd 1 perccel később, mire hála Istennek a lapátok elkezdtek rendesen törölni, olyan esőbe keveredtünk, hogy 130-ról 60-ra lassúlt a forgalom, mert mindenki csak addig látott, ameddig a kocsija orra volt. A lábam görcsölt, ahogy a pedálokra ráfeszültem. A figyelmem 100% volt, és tudtam, ha hibázok az nem csak a saját, de utasaim életébe is kerülhet. Nem engedhettem meg, hogy valamit rosszul csináljak. Büszke voltam magamra, amikor 6-7 perc után végre kikeveredtünk a viharból, és végre ismét tisztultak a látóviszonyok, hogy ennyire jól végig tudtam csinálni, valamint, hogy közvetlen az esett után a saját kocsimban is, valamint a felvezető kocsiban is egy sms-sel sikerült egy kicsit a feszültség feloldanom viccelődéssel.
Az egész hétvége, ahogy láttam, amint barátaim a barátnőjüket csókolgatják, és ölelgetik, valamint az esőben folytatott küzdelem a életért, és a barátom esete a barátnőjével azt mondja számomra, hogy élnem kell az életem, és találnom kell valakit, aki megfogja néha az én kezem is, mert úgy érezem néha, hogy a mindennapok nagyon gyorsan múlnak...
