Tegnap este egy régi ismerősömmel beszélgettem, és szóba jött, hogy nekem anno voltak düh rohamaim. Tudom, ez elég furán hangozhat, de nem tudom másképp megfogalmazni. Olyan érzés, hogy ülsz, és egyre ingerültebb vagy pedig semmi sem ad erre okot. Nagyon félelmetes érzés volt anno, hogy úgy éreztem magam, mint valami regényben.. Mintha Mr. Hyde ki akarna törni. Vagy mintha Hulk bennem élne. Csak a dühöt éreztem. Emlékszem egyszer épp a mellékhelységben tartozkodtam, és elfogott az érzés, hogy dühös vagyok. Egyre csak ingerelte ez az érzés saját magát, míg a végén már bármire gondoltam csak szét akartam tépni, el akartam pusztítani. Nagyon ijesztő volt. De mostanában nem érzem ezt. Arra is gondoltam már, hogy a serdülő kori magas vérnyomásom játszhatott meghatározó szerepet ezeknél a "rohamoknál". Ki tudja?

Aztán ma olvasom egy videás hirdetés végén, hogy az elfojtott düh a legfőbb okozója a különböző dagganatos megbetegedéseknek. Ez azért elgondolkodtatott. Mindenkit érnek különböző ingerek nap mint nap és nem hiszem, hogy az emberek több, mint 20% képes a teljes haragját, vagy dühét levezetni. Sokan lenyelik a mérgüket pont azért, hogy továbbra is emberként viselkedjenek. Velem is sokszor megesik néha, hogy itthon a családom kibillent az "egyensúlyból".. Az esetek nagyobb részében (de sajna nem minden esetben) képes vagyok lenyelni az őszinte véleményem a különböző érthetetlen hülyeségekre, és képes vagyok aránylag nyugodt maradni. Bár mostanában egyre kevésbé. Tehát ha nem akarok 30 évesen rákos beteg lenni, akkor kezdjek el lakást keresni? :) Ez azért talán nem is annyira vicces...