Shane's Den

Kint nagy cseppekben esik az eső. Az ablakon keresztül enyhe szellő tör magának útat végig a szobán. Elképzelem, hogy egy kertes ház ablakán bámulok épp ki. Az ablak olyan belülről, hogy fel lehet rá ülni, és még van hely mellettem egy jó üveg fél édes fehér bornak. A poharam félig üres, és elkezdek merengeni:
Szomorú vagyok, amint az esőt nézem. Ahogy lassan folynak le az ablakon az esőcseppek, és az ereszcsatornán leérve kis patakká állnak össze, és folynak túl a kertem kapuján. Merengek a távolba nézve, ahogy fújja a szél a fákat, és azon gondolkodom, hogy miért egyedül nézem ezt a szomorú tájat? Miért nem pattog a tűz a kandallóban, és miért nem hallom párom lágy, kellemes hangját, amint visszahív a szobába, hogy bújjak mellé a felmelegített ágyba.
Ekkor belekortyolok a poharamba, és amit eddig félig üresnek láttam, most félig tele van. Érdekes, pedig még kortyoltam is belőle, de ahogy a bor végigfolyik a torkomon, és izlelőbimbóimban megindul az inger, az agyamat boldogság önti el. Észreveszem, hogy lágy zene szól a háttérben, és a tűz, melynek a kandallóban kellene égnie, egy gyertya fénye helyetesíti. Elgondolkodom, hogy miért is lettem hirtelen boldog?
Ekkor rájövök: Az aprócska láng jelképezi a reményt. Ez az aprócska láng mindenki lelkében ég, és mind tudjuk, hogy vár ránk valahol valaki, aki soha nem hagyná ezt a lángot kialudni.
Csak ülök ott tovább magányomban, és arra gondolok, hogy ameddig a gyertya fénye ég, addig nem szabad szomorkodni. A következő korty ismét forrósággal önti el belsőm, és elgondolkodom azon, hogy hány barátom van, és hogy nem csak a szerelmek jelentik a világot. A világ ennél sokkal több. Sokkal több nevetés, sokkal több boldogság. Ekkor még egy mosoly is keresztül szalad az arcomon.
Bámulok tovább az ablakon keresztül, nézem ahogy az eső lassan elmossa a kertet és ahogy tovább kortyolgatom a boromat, rájövök, hogy nevetek, boldog vagyok, és berúgtam... :)